Kutatásom célja az volt, hogy betekintést nyerjek abba, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület veszprémi Befogadása Házában működtetett foglalkoztatási programok milyen hatással vannak a résztvevők mentális jóllétére. Keresztmetszeti vizsgálatom során a kvantitatív adatgyűjtés mellett kiemelt hangsúlyt fektettem a kvalitatív elemzésre is, hogy ezáltal minél átfogóbb képet alkothassak a foglalkoztatási program mentális egészségre gyakorolt hatásairól. Kutatásom során különböző módszertanokat alkalmaztam: kétféle kérdőíves felmérést töltettem ki a vizsgált személyekkel, emellett félig strukturált interjúkat is készítettem.
A hajléktalanság összetett probléma, amely számos kihívást jelent az érintettek számára. A hajléktalanság nem csupán az alapvető fizikai szükségletek, elsősorban a lakhatás hiányát jelenti. Az érintettek gyakran szembesülnek magányossággal, elszigeteltséggel, valamint az alacsony önértékelés is nagyon gyakori körükben. Mindez tovább súlyosbítja helyzetüket, és nehezíti a társadalomba való visszailleszkedésüket. A foglalkoztatási programok mentális egészségre gyakorolt hatásainak vizsgálatát azért tartom fontosnak, mert ezek a programok lehetőséget biztosítanak az érintettek számára, hogy újra aktív részesei legyenek a munkaerőpiacnak, amely hozzájárulhat önbecsülésük növekedéséhez, kapcsolataik bővítéséhez és megerősítéséhez, valamint életminőségük javulásához. Ezen tényezők vizsgálata pedig már a lelki egészség támogatásával, illetve fenntartásával foglalkozó mentálhigiéné területéhez tartozik. Kutatási témám létjogosultságát az adja, hogy bár a hajléktalanok számára nyújtott programok, mint például a munkalehetőség biztosítása, kulcsfontosságúak az egyéni életutak pozitív irányú alakításában, előnyeik pedig nyilvánvalóak, mégis kevés konkrét információ áll rendelkezésre arról, hogy ezek a programok valójában milyen hatással vannak a résztvevők mentális állapotára. Véleményem szerint fontos lenne megérteni, hogy a programok hogyan befolyásolják az önértékelést, az életminőséget, a kapcsolatokat, illetve, hogy milyen mértékben javítják a résztvevők jövőképét. A hajléktalan emberek számára nyújtott támogatások optimalizálása érdekében megítélésem szerint megkerülhetetlen a foglalkoztatási programok komplex hatásainak vizsgálata, különös tekintettel a mentális jóllétre.
Első lépésként a rövidített WHO Jól-lét Kérdőív segítségével a közfoglalkoztatott hajléktalanok és a nem dolgozó hajléktalan személyek mentális állapotát hasonlítottam össze. Célom az volt, hogy megvizsgáljam a munkavállalás mentális egészségre gyakorolt hatását e specifikus csoporton belül. A második kérdőív kizárólag a foglalkoztatási programban részt vevő személyekre terjedt ki, amelynek keretében megpróbáltam feltárni, hogy a foglalkoztatás milyen hatással bír a résztvevők napi rutinjaira, kapcsolataira, jövőképére, ezáltal hogyan befolyásolja mentális egészségüket. Végül, de nem utolsósorban, a kutatás harmadik eleme a félig strukturált interjúk sorozata volt, amelyet öt, a foglalkoztatási programban részt vevő személlyel folytattam le. Ez a módszer lehetővé tette, hogy az érintettek befolyásmentes, őszinte véleményét és tapasztalatait is megismerhessem.
Összegezve kutatásom eredményeit egyértelműen kijelenthető, hogy a veszprémi hajléktalanszálló által működtetett foglalkoztatási programok pozitív hatással vannak a résztvevők mentális egészségére. Szignifikáns különbség tapasztalható a foglalkoztatási programban részt vevő, illetve a nem dolgozó hajléktalan személyek mentális egészségi állapotában, méghozzá az előbbi csoport javára. A foglalkoztatási programok segítik a közösségi érzet megerősítését és a társas kapcsolatok rendszereinek kiépítését a hajléktalanszállón belül. Mindemellett pozitívan alakítják a résztvevők napi rutinját, életvitelét, lehetőséget biztosítanak az életvitel átstrukturálására, új, tartalmasabb, előremutató szokások kialakítására. Valamint új reményt, célokat és motivációt adhatnak a hajléktalanok számára, amelyek elősegítik, hogy változtassanak jelenlegi helyzetükön, és aktívan törekedjenek egy jobb jövő felépítésére. A résztvevők által kialakított jövőkép pedig nem csak a programok hatékonyságának egyik kulcsindikátora, hanem fontos tényező az egyéni fejlődés és a társadalmi reintegráció szempontjából is. Végül, de nem utolsó sorban – ahogyan az az interjúkból jól láthatóan kiderül – a kapcsolati háló felbomlását, a társadalmi támogatás hiányát nagymértékben enyhíti a foglalkoztatási programban dolgozó szakemberektől, valamint a munkahelyen kialakuló kapcsolatokból érkező támogatás.
Mindemellett vizsgálatom során feltártam néhány olyan elemét is a veszprémi hajléktalanszálló által működtetett foglalkoztatási programoknak, amelyekben rejlik még további fejlesztési potenciál. Kutatásom során azt az ellentmondást tapasztaltam, hogy – bár a program pozitív hatással van a résztvevők mentális egészségére– a közérzet, a mentális állapot javulása nem feltétlenül jár együtt az önértékelés, a magabiztosság növekedésével. A programban résztvevők többsége továbbra is úgy érzi, hogy nem képes elérni kitűzött céljait. Erre megoldást jelenthetne egy úgynevezett „karrierterv” bevezetése, amelynek keretében a programban résztvevőknek a személyre szabott karriertervben kitűzött mérföldkövek megvalósítása esetén, egyfajta jutalomként, lehetőségük lenne a munkakörükön belül az általuk kevésbé preferált feladatok leadására, előlépésre, vagy akár munkakör váltásra is. Ilyen módon a jó teljesítés jutalmazást vonna magával, ami segítheti az önértékelés, az önbizalom növekedését. Ráadásul a karrierterv révén egyfajta jövőképet is kapnának az érintettek, hosszabb távú célokat tűzhetnek ki maguk számára, ezáltal optimistábban, céltudatosabban tekinthetnek a jövőbe.
A kérdőívre adott válaszokból az is kiderült, hogy bár a foglalkoztatási programban való részvétel többnyire pozitív hatással van a résztvevők közötti kapcsolatokra, növeli a kapcsolatok számát, ezáltal erősítve a közösségi érzést, mégis voltak olyanok, akik a konfliktusok megnövekedését tapasztalták. Beszámolójuk szerint a nem dolgozó lakótársak irigysége, illetve az elvégzett munka megbecsülésének hiánya a társak részéről sok esetben vezet feszültséghez. Az így kialakuló stressz-, illetve konfliktushelyzetek hatékony kezelését, illetve megelőzését szolgálhatná egy mentálhigiénés szakember közbenjárása, aki stresszkezelő tréningek, interperszonális kapcsolatok normalizálására irányuló foglalkozások, illetve csoportos, valamint egyéni mentálhigiénés konzultáció formájában segítene feldolgozni, megoldani ezeket az eseteket. Mindemellett személyes tapasztalataim is azt támasztják alá, hogy egy mentálhigiénés szakember támogatása nagy segítséget jelentene a hajléktalanszálló kliensei számára. Az interjúk során sokszor szembesültem azzal, hogy a megkérdezettek gyakran eltértek a tárgytól, elkezdték megosztani velem személyes, múltbéli élményeiket, feldolgozatlan traumáikat. Egyértelműen az volt a benyomásom, hogy szükségük lenne valakire, aki meghallgatja őket, akinek elmesélhetik problémáikat. Egy mentálhigiénés szakember által lefolytatott egyéni, személyközpontú, segítő beszélgetés, terápia sokat hozzá tudna adni a hajléktalanok mentális egészségének javulásához.
Vizsgálatom során az is bebizonyosodott, hogy a foglalkoztatási program sajnos nem túl eredményesen támogatja a résztvevők társadalomba való visszaintegrálódását, az érintetteknek ugyanis nem igazán van lehetősége az intézményen kívüli személyekkel való kapcsolatteremtésre, túlságosan zárt a közösség, illetve a munkavégzés helye a legtöbb esetben az intézmény maga. A hospitalizáció megelőzése, illetve megszüntetése érdekében véleményem szerint érdemes lenne olyan feladatokkal, munkakörökkel kibővíteni a programot, amelyek révén lehetővé válna a többségi társadalom felé való nyitás. Erre jó példa lehetne a városi közösségi rendezvényeken történő munkavégzés, akár eseti jelleggel is.
A kutatás során megkérdezett személyek jellemzően nem terveznek elhelyezkedni a szabad munkaerőpiacon. Ennek okaként legtöbben egészségügyi helyzetüket jelölték meg. Sokak számára a foglalkoztatási program keretei között történő munkavégzés jelenti képességeik csúcsát. Többen azt is megfogalmazták, hogy szeretik a jelenlegi munkájukat, a társadalomba való visszailleszkedést, az önállóvá válást azonban akadályozza a program által biztosított alacsony jövedelem. Erre csak egy esetleges béremelés nyújthatna megoldást. Ezáltal az érintettek tovább végezhetnék az általuk kedvelt munkát, maradhatnának a jól megszokott, biztonságosnak érzett munkahelyen, de egyúttal lehetőségük nyílna az intézményből való kilépésre.
Mindent összevetve, kutatásom eredményei alapján kijelenthető, hogy a veszprémi hajléktalanszálló által működtetett foglalkoztatási programok már jelenleg is hatékonyan hozzájárulnak a résztvevők mentális egészségének javulásához, a fent megfogalmazott javaslatok megvalósítása révén pedig akár még hatékonyabban szolgálhatnák a hajléktalan személyek jóllétének épülését.
Készítette: Hajnerné Hauszbeck Dóra
szakmatámogatási (módszertani) munkatárs
