Fókuszban a kapcsolattartás – „Amit kibogozhatsz ne vágd el!”

A szülők közötti kapcsolati kötelék megszűnése esetén a gyermek elhelyezése sarkalatos kérdés. „Ideális esetben a különélő szülő és a gyermeke közötti kapcsolattartás fontosságát nem kérdőjelezheti meg egyik érintett sem; azt a gyermeket gondozó szülő (a kapcsolattartásra kötelezett) nem akadályozza, hanem támogatja, a kapcsolattartásra jogosult szülő pedig a határozat/egyezség szerinti időpontban a gyermekkel tartalmas, minőségi időt tölt, amely a gyermek számára is minőségi, kívánatos találkozás, együttlét.”¹ Gyakran azonban az érintett felnőttek ehhez másként viszonyulnak és olyan kóros zavar alakul ki a gyermek láthatásával kapcsolatban, amelynek rendezésére csak jogi úton van mód. Korábban már írtunk azokról a folyamatokról, amelyek a kapcsolattartást nehezítik (pl. szülői elidegenítés, a felek jogi képviselői által fenntartott, elhúzódó jogi folyamatok, eljárási játszmák).

Ebben a cikkben a 2023. februárjában a Veszprém Vármegyei Gyermekjóléti Központok által beküldött felmérésben, a gyakorló szakemberek kapcsolatügyletre vonatkozó tapasztalatait, javaslatait foglaltuk össze, amely a többi vármegyében elkészült felméréssel együtt az ágazatirányítás munkáját támogatja a jogintézmény korszerűsítésével kapcsolatban. Az egyeztetések a Belügyminisztérium és az Országos Bírói Hivatal munkatársai között megkezdődtek.

A család és gyermekjóléti központok létrejöttével az egyes szolgálatoknál korábban is létező, többnyire önkéntes, támogatott formában megvalósuló kapcsolattartásokat (kapcsolatügyeletet) szinte teljes egészében felváltotta a jogszabály alapján elrendelhető és a központokban kötelezően biztosítandó szolgáltatás. Túlsúlyba került a kötelezésen alapuló kapcsolattartás, önkéntes mára alig van. (ez 20 évvel ezelőtt fordítva volt) A jogalkotó ugyan továbbra is teret enged a felek önkéntes megkeresésén, kérelmén alapuló látogatások segítésének, azonban a hétköznapi gyakorlat azt mutatja, hogy az esetek jelentős részében a hatóságok által szabályozott, nagyrészt felügyelt kapcsolattartással találkoznak a gyermekjóléti központok munkatársai.

Az esetek száma 2016 óta tendenciózusan nő, olyannyira, hogy a központokban az egyéb feladatok kiegyensúlyozott működtetését nehezíti. Mára a bírói gyakorlat bevett részévé vált a felügyelt kapcsolattartás elrendelése.

A kapcsolatügyletek magyarországi megszületésükkor egy rendszerszemléletű szolgáltatást kínáltak, kínálhattak a szolgáltatók. A bevonódó felek egy dinamikus folyamat részeként, felkészült kapcsolatügyletei munkatársak, pszichológusok, mediátorok támogatásával törekedtek arra, hogy gyermekük érdekében a szolgáltatást átmenetileg igénybe véve rendezzék viszonyukat úgy, hogy kialakulhasson egy új egyensúlyi állapot, amely valamennyi fél számára megfelelő. A törekvés kulcsszava a win-win állapot elérése volt.

A ma működő, az eseteket futószalag-szerűen szállító rendszerben azonban ezek az irányok elvesznek.

A dinamikus folyamatok helyett statikus, a döntéshozó számára visszacsatolás nélküli folyamatok működnek, amelyek gyakran súlyos intézményi abúzust (is) jelentenek a gyermek, a résztvevő felek és a kapcsolattartásba bevont munkatársak számára is. Ha a kapcsolattartás kérdésében a bíróság döntött, a kapcsolattartás megváltoztatását a határozat jogerőre emelkedésétől számított két éven belül a bíróságtól lehet kérni. Ez az időszak azonban egy gyermek életében nagyon hosszú.

Alapvetés, hogy a humán szolgáltatások terén a legelső kérdések, amiket fel kell tennünk, annak érdekében, hogy a munkánkat jól végezhessük:

Mi is a cél? Mire irányul a felügylet kapcsolattartás, mint segítő folyamat?

A válasz „egyszerűen”(?) visszavezethető a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseire: a gyermeknek és a különélő szülőjének joga, hogy egymással személyes és közvetlen kapcsolatot tartsanak fenn, továbbá, hogy a gyermekétől különélő szülő kötelessége is, hogy gyermekével rendszeresen érintkezzen (a kapcsolattartás joga).

Ideális esetben a fenti szabályozás egy jogi keret, ezt a felek akarata, szándéka tölti ki.

De ennek hiányában a döntéshozók által elrendelt felügyelt kapcsolattartás, mint jogintézmény vajon mennyire áll a gyermek érdekében? A következő kérdésünk az, hogy ez a kapcsolattartási jog miként érvényesíthető megfelelően abban az intézményrendszerben, amelynek eszközei (módszerspecifikus ismeretei) hiányosak, kapacitásai nem elégségesek, és amelyben a döntéshozó (bíróság) és végrehajtó (központ) közötti előzetes konzultáció, visszacsatolás szinte lehetetlen. Miként érvényesíthető olyan személyek, kliensek esetén, akik e szolgáltatást nem annak célja mentén kívánják használni? Hogyan segíti ez a folyamat a gyermek és a különélő szülők mentális állapotának javulását, miként erősítheti a szeretetteljes, a gyermek egészéges mentális fejlődését támogató gyermek-szülő kapcsolatok formálódását?

Amit mi gondolunk erről Veszprém vármegyében:

Az országos felmérés és ezen belül a vármegyénkben megfogalmazott válaszok a fenti kérdéseket, helyezték fókuszba. A javaslatok egy része egyben a jogi szabályozás finomhangolásának, a szakmai protokoll kiadásának időpontjáig előremutató megoldásokat is tartalmazott.

Vármegyénkben tíz központ működik. A felmérésben valamennyien részt vettek.

Az alkalmazott jó gyakorlatok közül csupán kettőt adtak meg a válaszadók. A bíróság előzetes írásos tájékoztatást kér a szabad időpontokról, valamint egyeztet a kapacitásokról telefonos úton. Azonban ezek a jó gyakorlatok egyes bírákhoz köthetően jelennek meg, nem jelentenek általános eljárásrendet.

A felmerülő, az ellátás gördülékenységét befolyásoló problémák komplexebbek:

1. A hatályos jogszabályok alapján a felügyelt kapcsolattartást elrendelő szerv a kapcsolattartást végző szervezettel történő előzetes egyeztetést követően rendeli el a kapcsolattartást. Ez többnyire elmarad.
2. A bíróság nagyrészt úgy hozza meg a határozatait felügyelt kapcsolattartás elrendelésére, hogy a szolgáltatást biztosító intézmény nyitvatartási idejére nincs tekintettel. Számos esetben kell a központoknak időpontmódosítást kezdeményeznie, hogy az intézmény működési rendjét az attól eltérően elrendelt kapcsolattartás ne billentse meg.
3. A bírósággal a kapcsolattartás nehézkes. A bírók közvetlenül nagyon nehezen érhetők el. (Bár tapasztalatunk az, hogy ez erősen bíró függő) Gyakran ügyfélnek tekintik az intézményt, szakmai végrehajtó szerv helyett. Az áttétes (üzenetek melletti) egyeztetés az ügyekben keletkezett problémák feloldását nehezíti.
4. A bírósági határozatok gyakran késve érkeznek, van, hogy az első kijelölt időpont előtt egy-két nappal (vagy akár aznap). Ha nincs előzetes egyeztetés, akkor a kapcsolattartás megszervezése nehezített. A felek megkeresésén túl a szakmai előkészítés intézményi folyamata is időigényes (egyeztetés, szabályok áttekintése, egyéni helyszíni igények számba vétele, felek mentális felkészítése, megállapodás, stb). Ha ez idő hiányában elmarad, akkor a kapcsolattartás nehezítetté válik.
5. A nyári ítélkezési szünet előtt, a nyári időszakra hozott javítandó határozatok szeptemberig a segítésben problémát okozhatnak. (pl. kapcsolattartás szabályozása az intézmény nyitvatartási rendjétől eltérően történik, javítani nem lehet, ez felborítja a szabadságolást és egyéb programok szervezésére (pl. táboroztatások) hatással van.
6. A határozatok nem mindig kellően kimunkáltak, precízek.
   1. Az elmaradt kapcsolattartások (különösen a jogosultnak fel nem róható esetekben) pótlására vonatkozó szabályozást nem mindig tartalmazzák.
   2. a felek közötti, a jogvitában a bíróságon előzetesen érzékelhető kérdéseket szabályozni kellene már a bírósági döntésben. Ilyenek: ajándékozási kérdések (mit lehet, mit nem), látogató szülő együtt érkező rokonának, kísérőjének jogai, stb
   3. a szabályozott időtartam, időintervallumok nem mindig illeszkednek a gyermek életkorához, életritmusához.
7. A bíróság a legtöbb esetben határozatlan időre rendeli el a felügyelt kapcsolattartást. Mivel ez a jogintézmény véleményünk szerint korrekciós, kisegítő jellegű, a gyermek érdekében a szülői kapcsolatok elmélyítésére, támogatására, fenntartására jött létre, illetve, hogy segítse a szülők közötti megromlott kommunikáció áthidalását, így az ennek érdekében végzett szakmai háttérmunka eredményessége, valamint a felek és /vagy a gyermek szükségleteinek időbeli változása miatt határozott időszakra kellene döntést hozni, annak időszakos felülvizsgálata mellett. Ez lehetővé tenné a gyermek valós szükségleteinek lekövetését, a kapcsolattartás valódi céljának megvalósulását, nem csak egy adminisztratív eszközzé (eljárási úttá) degradálná azt.
8. Gyakori probléma, hogy a felügyelt kapcsolattartást a bíróságok „csak úgy” elrendelik. A gyermek és a szülő jogait középpontba helyezve a felügyelt kapcsolattartás csak akkor indokolt, ha bizonyított, hogy a gyermeknek valamilyen módon árthat a kapcsolattartásra jogosult, vagy már ártott korábban. Önmagában azért, mert a gondozó szülő és ügyvédje nem bízik a kapcsolattartó szülőben, nem indokolja a felügyelt kapcsolattartást. Olyan esetekben tehát, amelyekben ennek nincsenek meg az alapjai, mind a gyermek, mind pedig a látogató szülő jogai sérülnek, hiszen a kapcsolattartásán időszakában jelen van egy idegen.
9. Több esetben érzékelhető volt, így rendszeres probléma, hogy a jogi szakemberek (ügyvédek, bírók) nem tudnak különbséget tenni a kapcsolattartás helyszínének biztosítása és a felügyelt kapcsolattartás között, holott ez lényeges különbség!
10. Egyre gyakoribb a nagyszülői kapcsolattartások felügyelt formában történő elrendelése. Kisgyermekek esetében a szülők jogait, kötelezettségeit is szükséges szabályozni. (hol tartózkodhatnak a szülők, stb.) Ennek hiányában a kapcsolattartás gyakran ellehetetlenül.
11. A felek közötti játszmák kialakulása ellen a szabályozás nem mindig ad kellő védelmet. Vannak olyan kliensek, akiknél hosszú, akár évet elérő, meghaladó időtartamban nem valósult meg a kapcsolattartás. (Pl. a gondozó szülők a kijelölt időpontokban -többnyire orvosi igazolással- akadályozták azt) E mögött is kirajzolódik egy elkerülő magatartás, amely nehezen bizonyítható, visszacsatolható, vagy szankcionálható.
12. A jelenlegi szabályozók alapján a központok és a munkatársak bokszzsák szerepet töltenek be az eljárásban, gyakran felügyelőként és nem képzett kollegaként tekintenek az ügyfelek a szakemberekre, bizalmi eróziót okozva ezzel. (a bizalom a segítő hivatás alapköve)
13. A felügyelt kapcsolattartás esetén a gondozó szülő a felkészítő szülő. Tőle nem várható el a bírósági döntés objektív megítélése, és a gyermek higgadt segítése a kapcsolattartásra felkészítéskor. A pszichológiai támogatásnak (akár kötelezéssel) nagy szerepe lehetne. Hiszen csak konfliktusokkal terhelt szülők csatornázódnak bele ebbe a helyzetbe, szolgáltatásba. Ahol működik az egymás tiszteletén nyugvó kapcsolattartás, azoknak nincs szüksége a szolgáltatásra.
14. Érzékelhető a bírák túlterheltsége, és az, hogy nem rendelkeznek kellő információkkal, hogy mi is ez a szolgáltatás.
15. Számos alkalommal jelennek meg az ügyfelek jogi képviselőik kíséretében. A döntések így (jogi) játszma-lehetőséget adnak a feleknek, így az intézmények értékes és szűkös kapacitásai ezek miatt kárba veszhetnek. A munkatársak gyakran képzettségüktől teljesen eltérő jogi ütközőzónába kerülnek, amely a kvalitásuknak megfelelő szakmai munkájuk elvégzésében gátolja őket.

A javaslatok sokszínűek, egy részük gyakorlattá formálható további szabályozók nélkül is a két szervezet (bíróságok-központok) lokális kooperációjának kialakításával.

1. Az együttműködés alapköveként javasoljuk, hogy a bíróság számára, a bírák munkájának megkönnyítése érdekében álljon rendelkezésre vármegyénként egy egységes táblázat az elérhető kapcsolattartási helyszínekről, és a házirendben foglalt kapcsolattartási időintervallumokról, főbb szabályokról. A határozatok meghozatala előtt ezekre az idősávokra szabályozzák be a kapcsolattartásokat az aktuális kapacitások függvényében.
2. A bíróságnak a szervezetek által készített rövid szakmai tájékoztatók tartalmát ismernie kellene. (körülmények, feltételek, házirend, kapcsolatügyeleten nincs jegyzőkönyv, csak napló!, stb)
3. Precíz, pontos határozatok szülessenek, a pótlásokra, elmaradt kapcsolattartásokra vonatkozóan, stb.
4. Kölcsönös együttműködés keretében a bíróság előzetes javaslatot kérhet be a gyermekjóléti központtól a gyermek korához leginkább illeszkedő idősávra, időtartamra, körülmények biztosítására, stb vonatkozóan. A szolgáltatásra kötelezéssel az eljáró bírók csak a valóban indokolt, problémás esetekben éljenek!

Jogi szabályozással a felügyelt kapcsolattartások eredményességét javító javaslatok:

5. A fellebbezésről a központok kapjanak tájékoztatást!
6. Ha a felek között a bíróság (hatóság) döntésében elrendelt kapcsolattartás bizonyos ideig nem valósul meg, akkor az intézmény erőforrásait, készenlétét nem érdemes fenntartani. Ehhez a központ javaslatot is tud adni a bíróság számára, hiszen a kapcsolattartás megvalósulása érdekében tett esetmenedzsment sok olyan tényezőt feltár a feleknél, amelyet, ha a bíróság bekér, támogató lehet egy másik döntés kialakításánál.

A szervezetek közötti kooperáció egyik legfontosabb eleme a szakmai munka kölcsönös becsatornázása. Mivel e jogintézmény a családok mentális állapotának, konfliktuskezelési eszközrendszerének általános leromlása mellett fokozottan szükségessé válik, így vármegyénként egy összekötő bíró („kapcsolattartási felelős”) kijelölése nélkülözhetetlen.

Ebben a cikkben a munkaszervezési, feladatintegrálási, szervezeti kérdésekre nem tértünk ki. A teljesség igénye nélkül felmerült további kérdések:

1. Miként lehet a napi működéshez illeszteni olyan feladatot, amelyre külön státusz nem biztosított, amely a normál nyitvatartási időn túl, délutáni, esti hétvégi időszakban követeli meg a szolgáltatás nyújtását úgy, hogy a túlórák kifizetésének feltételei a legtöbb esetben nincsenek meg?
2. Miként lehet magas ügyfélszám mellett a szolgáltatásokat a lehető legkevesebb munkatárs esti, hétvégi foglalkoztatásával biztosítani, agresszív ügyfelekkel úgy, hogy a rendelkezésre álló státuszok egy része szakképzett munkavállalók hiányában betöltetlen?
3. Miként hat a belső „csúszórendszer” kényszerű alkalmazása az alapfeladatokra?
4. Milyen támogatást jelentene az iratkezelési protokoll a kapcsolattartással összefüggően?
5. Egyáltalán jó helyen van-e ez a szolgáltatás a gyermekjóléti központokban, vagy önálló szervezetként, kifejezetten erre kiképzett tanácsadó munkatársak közreműködésével működhetne megfelelően a szolgáltatás, más szervezeti keretek között?
6. Ha a központokban van a helye, akkor az esetszámokra, eltérő nyitvatartásra tekintettel nem kellene-e önálló munkacsoportokat létrehozni, képzések és elkülönített normatív támogatás biztosítása mellett?
7. Mit lehet kezdeni az egyre gyakoribb ügy-áthelyezésekkel elfogultság esetén?

E gyakorlati terület számos más kérdést kínál még.

Az érintett szervezetek, központokat támogató protokoll véleményezés alatt van.

A témában Veszprém vármegyében november 22-én 9:30-tól tartunk workshopot Dr. Keresztes Klára bíró közreműködésével a Balatonfüredi Szociális Alapszolgáltatási Központban. A meghívókat október hónapban juttatjuk el a központokhoz.

Dr. Sajtos Ildikó

Gondos Panni szakmatámogatási csoport

1^ Vajda Veronika: A kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtásának egyes kérdései- a Zalaegerszegi Törvényszék joggyakorlatának áttekintése alapján. (In: Családi Jog, XXX. évfolyam, 2022. szeptember)