Azt gondolhatnánk, ha lezárul egy kapcsolat, akkor véget ér annak legrosszabb időszaka, a szülők egymás közötti háborúskodása (amennyiben volt ilyen és nem csendes elfáradást követően váltak külön útjaik). Gyermekjóléti központos munkánk során számtalan esetben tapasztaljuk, hogy különvált szülők a gyermekükkel való kapcsolattartásról nem tudnak megegyezni, vagy a korábban köztük létrejött egyezséget, illetve a hatóság döntését nem tudják, vagy akarják betartani. Az alkudozási folyamatok fájóan hosszúra nyúlnak, és ezáltal gyakran mérgezőbb helyzetet teremtenek gyermekük és egymás számára, mint az elválás előtt.
Szülői elidegenítés
A szakirodalomban erre a folyamatra, a megmerevedett frontvonalakat kiépítő, rigid állapotra a szülői elidegenítés kifejezés használatos, amelyről érdemes egy kicsit elgondolkodnunk a címbeli „ex” hívószó kapcsán.
Ha ex, akkor az már nincs, akkor az már a múlt, a kapcsolatunk átalakult, vagy másik szintre lépett. A múlt teljes törlése, a „delete”, talán csak akkor lehetséges, ha nincs közös gyermek, közös kutya, megosztandó vagyon. Talán megértik, ha mi a két utolsót (kutyát és vagyont) félre tesszük e cikk kapcsán, és a hivatásunk szakterületén maradva, azzal a helyzettel foglalkozunk, amikor az „exeket” gyermek köti össze.
Tudjuk, hogy Magyarországon, – a statisztikák szerint, – tízből legalább kettő – házasság válással végződik. A gyermekjóléti szolgálatok munkatársai gyakran találkoznak az ezt követő, – egyik vagy mindkét fél részéről megjelenő, – elhúzódó „gyászreakcióval”, le-, vagy elválási nehézséggel, amely ugyan nem fizikai halálesetet jelent, de veszteséget, súlyos, akár hosszasan rögzült, feldolgozatlan lelki fájdalmat mindenképpen.
Ilyenkor jelenhet meg a szülői elidegenítés, mint probléma.
Mit is jelent ez?
Az jelenti, hogy a különvált szülők, vagy akár hozzájuk tartozó nagyszülők a másik felet igyekeznek a gyermek előtt rossz színben feltüntetni, a kialakult helyzetért hibáztatni, a gyermek másik fél irányában tanúsított érzelmeit manipulálni.
A szülők, – az, akinél a Bíróság elhelyezte a gyermeket, de a másik fél is, akinek rendszeres kapcsolattartást állapított meg, – a gyászmunka során sajnos élhetnek ezzel a kiskorú számára rendkívül veszélyes befolyásolással.
Lehet ezt szóban, testtartással, intonációval is kifejezni, olyan jelekkel, amelyekre a gyermekeknek érzékeny „antennájuk” van.
Véleményünk szerint ez esetben is bántalmazásról van szó. Elsősorban a gyermek érzelmi bántalmazásáról akkor, amikor a szülőpár egyik tagja leminősíti a másikat, megkérdőjelezi annak tisztes szülői szándékait, a gyermek előtt a másik felet negatívan minősíti.
Melyek a szülői elidegenítés jelei, megnyilvánulási formái?
- Ha az egyik szülő, akár a saját érzelmi narratíváit felerősítve elmondja a válás okait az olyan életkorban lévő gyermeknek, aki erre még mentálisan nem érett.
- Ha a szülő összehasonlítja a gyermeket a távol élő szülővel: „Pont olyan vagy, mint apád/anyád/ nagyanyád/nagyapád” (tetszőlegesen behelyettesíthető)
- Ha a szülő számonkérő kérdést tesz fel bizonyos események kapcsán: „És hol volt apád/anyád, amikor ez történt?”
- Ha a szülő derogálóan minősíti a másik szülőt: „Anyád nem normális, mindig is hibbant volt!”
- Ha a gyermek bevonásával kontrollt akar gyakorolni a másik felett részletes beszámolók elvárásával.
- Ha a gyermek útján privát, később a másik fél ellen felhasználható információhoz akar jutni „És ki az, akivel apád telefonált? És miről beszéltek?”stb…
- Ha a gyermek és az őt nevelő (szülői felügyeletet gyakorló) szülő nem ért egyet, vagy eszköztelen egy-egy nevelési helyzetben és e szituáció adta nehézséget a másik félre kívánja tolni: „Persze, apádnál mindent szabad!” Őneki csak a szórakozásban van része veled…”
- Ha a szülő kifejezni azt, hogy a másik félnél veszély fenyegeti a gyermeket, ezáltal akár szorongást, félelmet idéz elő benne. ”Ebből még baj lesz…”
- Ha az egyik fél megakadályozza a kommunikációt vagy kihallgatja a másik szülővel való beszélgetést, és azt felhasználja érzelmi manipulációra. Tipikus esete lehet, pl. a telefonos kapcsolattartás megakadályozása „a gyerek éppen fürdik, tanul, alszik, beteg, stb”
- Ha az egyik fél megakadályozza a kapcsolattartást. (betegségre, iskolai programra, stb) hivatkozva
- Ha az egyik fél a kapcsolttartást a gyermek iránti valódi érdeklődés hiányában csak a másik fél bosszantására, megfélemlítésére használja. („majd visszahozom, ha akarom”)
Ha ilyen és hasonló mondatok hangzanak el részünkről, gondoljunk arra, hogy ezzel csak a gyermekünknek ártunk. Egy érzelmileg telített szituációban a legtöbbször ártó szándék nélkül sodródnak e szituációba a felnőttek. De ha a gyermekünket szeretjük, akkor gondolkodjunk el a változtatás lehetőségén!
Pár szó a nagyszülői, vagy nagyszülő irányából ható befolyásolásról
Egyre gyakoribb, hogy a kapcsolattartási viták nem csak a szülőket érintik, hanem átszőve a teljes családot, a nagyszülők is bevonódnak a háborúskodásba.
Ez még egy csavar az amúgy sem könnyű helyzetben.
- Van olyan szituáció, amikor maga a nagyszülő nem engedi begyógyulni a válás utáni sebeket és tartja fenn a folyamatos konfliktust, a másik szülő szidalmazásával, a kapcsolattartás nehezítésével, félreértelmezett óvó-védő szándékkal. („Mindig mondtam, hogy ne menj hozzá ehhez az emberhez, látod most hova jutottál! Én megmondtam előre! Most a legjobb, amit tehetsz, hogy nem engeded a gyereket találkozni vele!”)
- Van, amikor a nagyszülő saját gyermekének szülői képességét megkérdőjelezve, akár őt is gyermekként kezelve kívánja magához vonni az unokájával kapcsolatos szülői szerepet úgy, hogy mindeközben a másik „felnőtt” szülőt igyekszik saját gyermekétől távolítani és a gyermek nevelésével kapcsolatos döntésekből kizárni. („Te magad sem tudod, mit akarsz, akkor honnan tudnád mi jó ennek a kisgyereknek”)
- Találkozunk olyan esettel is, hogy szülői tiltakozás ellenére a nagyszülők a hatóságoknál keresnek „igazságot” vagy az unoka láthatásával kapcsolatban indítanak, hosszú, rögös eljárást.
- Más esetekben áttételes bosszúról beszélhetünk, hiszen vannak szituációk, amikor a gyermeket nevelő szülő volt partnerét bünteti azzal, hogy annak szüleit is kizárja a nagyszülői szerepből, érzelmi zsarolva, manipulálva a másik felet. („Én még elviselem, ha nem látom a gyereket ideig, óráig, de anyám miatt megszakad a szívem, hogy nem láthatja az unokáját”)
Ilyenkor felmerül a felnőtt szülő sikertelen leválása saját, őt felnevelő szüleiről (a nagyszülőkről).
Ez alapulhat
- anyagi, egzisztenciális kiszolgáltatottságon (pl. a nagyszülő tulajdonában lévő ingatlanban lakik, anyagilag ők támogatják, és ezáltal döntéseit befolyásolhatják, stb),
- vagy kóros érzelmi függésen, önállótlan életvezetésen, szándékos manipuláción.
A válás érzelmileg az egyik legsúlyosabb krízis és ilyenkor a nagyszülők túlzott beavatkozási igénye ezt még jobban elmélyítheti.
Hogyan hat mindez a gyermekre, gyermekekre?
A gyermek növekedése során, képlékeny lelkivilágú, más-más életkorban, más-más szakaszban lévő személyiségfejlődésen megy keresztül. Minden gyermek másként dolgozza fel az őt érő a hiányállapotokat. Ha valamelyik szülő a volt társa ellen neveli őt, akkor rendkívüli károkat okozhat neki, mert minden gyermeknek két szülője van, és ő mindkettőt szereti.
A sértett szülő nyomására és ráhatására a másikkal szemben érezhet dühöt, szégyent, elutasítást. Viselkedésében a vele együtt élő szülő kedvében szeretne járni, ez azonban, bűntudatot is okozhat nála, különösen akkor, ha a kapcsolattartással érintett szülővel jól érzi magát, de ezt az élményét nem oszthatja meg otthon. Ezáltal zárkózott lesz, vagy bizonyos esetben manipulatív eszközkészlettel vértezi fel magát, amely az eredményezheti, hogy felnőtt korában az őszinte, harmonikus, bizalomteli kapcsolatok szépségét nem tudja megélni, ilyenben képtelen működni.
Mire neveljük ezzel?
Arra, hogy soha nem lehet felhőtlenül őszinte, és ki kell alakítania saját belső énvédelme miatt a sajátos játszmáit. Ezek pedig a feltétel nélküli bizalmat, a gyermekkor biztonságát sértik, számos esetben szorongást, vagy agresszivitást okozva és gyengítve a gyermek egészséges személyiségfejlődését.
A károk nagyon súlyosak lehetnek.
Ezt nevezhetjük lojalitás konfliktusnak.
Ez nem a gyermek konfliktusa, hanem a játszmában őt kegyetlenül felhasználó szülőké és így a feloldás sem az ő feladata, a megoldás kulcsa sem az ő kezében van, hanem a felnőttekében, elsősorban a szüleiében.
A jogalkotók is meghatározták a kiskorú veszélyeztetésének körülményeit. Ennek egyik eleme lehet bírói mérlegelés szerint a szülői elidegenítés, mint gyermekbántalmazás, és ez a körülmény a gyermekelhelyezés megváltoztatására is adhat okot.
Miben tudunk mi segíteni?
A Gyermekjóléti Szolgálatoknál számos eszköz áll rendelkezésre azért, hogy segíteni tudjunk a hozzánk fordulóknak. Munkatársaink között található pszichológus, mediátor, iskolai, óvodai szociális segítő, mentálhigiénikus, jogász, pedagógiai coach, családterapeuta, addiktológus.
Módszereink változatosak: tanácsadások, mediáció (közvetítés), önfejlesztő egyéni, és tematikus csoportfoglalkozások jelenthetnek segítséget a felnőttek és a gyermekek számára is.
Ez az írás a szülői elidegenítés kapcsán íródott, és ha úgy érezzük, hogy elakadtunk, bátran kérjünk segítséget, mert a válás sok konfliktus lehetősét hordozza magában, amelyben sérülhet gyermek, szülő, nagyszülő is.
Nem szükséges idáig eljutni, a válást, felelős szülői viszonyulással nyugvópontra lehet helyezni, hogy a gyermek mindkét szülőnél biztonságban érezhesse magát, felhőtlenül szerethesse őket még akkor is, ha már ők eltávolodtak egymástól.
szerzők: Dr. Sajtos Ildikó, Dr. Mongyiné Istvánovits Judit
Ajánlott irodalom: Javasoljuk a „Cochem Model” megismerését, amely megtalálható az interneten. Valamint Jürgen Rudolph német nyugalmazott családjogi bíró munkáját, és az alábbi könyvek olvasását:
