„10 ÉVE TÖLTÖK KI KÉRDŐÍVEKET ÉS NEM VÁLTOZIK SEMMI…”

Összefoglaló egy sokadik felmérésről

A Szakmafejlesztési és Szakmatámogatási Központ Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyékben 2023. októberében „HOGYAN TOVÁBB?  -Közérzet- és szociális életpálya felmérést” készített, amely a családsegítő és gyermekjóléti alapellátásban dolgozó munkatársak pálya-és jövőképét kívánta felrajzolni. Az online felületen és anonim módon tölthető kérdéssort valamennyi családsegítő és gyermekjóléti szolgálató intézménynek, gyermekjóléti központnak megküldtük, azzal a szándékkal, hogy azt a lehető legtöbb kolléga töltse ki, aki ezen a területen dolgozik. 

Célunk az volt, hogy árnyalt és valós képet kaphassunk a terepen végzők irányából arról, hogy az alapszolgáltatási területen merre is tartunk, jelenleg milyen humán erőforrásaink vannak, valamint ezek meddig tartanak ki a jelenlegi szabályozási környezetben. 

A felmérés eredményét az ágazatirányítás számára is elérhetővé tettük. 

PÁRHUZAMOK

A felméréssel szinte egy időben tudományos megközelítésben „A szociális intézmények szolgáltatási/ellátási nehézségei, belső megoldási mechanizmusai és szükségletei – egy szakmatámogatási- és fejlesztési problématérkép alapvonalai” címmel Csizmadia, Kóbor, Tóth tanulmánya komplexebb értelmezési tartományban és a teljes szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi ágazat aktuális kihívásait vizsgálta. 

MÁS FÓKUSZ

Míg azonban a kutatás és tanulmány célja a szociális intézményekre ható szolgáltatási, ellátási nehézségek konkrét beazonosítása volt, a mi felmérésünk arra kereste a választ, milyen belső erőforrások állnak rendelkezésre a pályán -azon belül is a gyermekjóléti ellátások területén- dolgozó segítők számára ahhoz, hogy az egyre nagyobb és komplexebb szakmai kihívások és adminisztrációs terhek, és a nem minden területen kielégítő munkafeltételek mellett is helyt tudjanak állni, a pályán tudjanak maradni. 

A felméréssel célunk volt továbbá, hogy őszinte keresztmetszeti képet adhassunk a „szakma” és a benne dolgozók aktuális mentális, egzisztenciális állapotáról. Nem titkolt szándékunk volt továbbá az is, hogy a szakmatámogatási program keretében szeretnénk újból és újból felhívni a figyelmet arra, hogy egy ágazat úgy tehet a legtöbbet önmagárét, ha a látható, érzékelhető hiátusokat megjeleníti, folyamatosan becsatornázza és közvetíti a döntéshozók felé. Mindannyiunk érdeke, hogy olyan munkafeltételek kialakításán dolgozzunk, amelyben a képességeinknek megfelelően, motiváltan és eredményesen tudunk dolgozni.

A felmérés 30 kérdéspanelt tartalmazott. 

CSUPÁN KIHANGOSÍTUNK

Ebben a cikkben arra törekszünk, hogy „kihangosítsuk” azokat a jelenségeket, amelyek az intézmények munkáját átszővik. 

AKIK A VÁLASZOKAT ADTÁK

A felmérésben igen magas válaszadási hajlandóságot tapasztaltunk: 184 fő vett benne részt önkéntesen, amely a válaszadásra jogosultak (Veszprém: 204; Győr-Moson-Sopron: 278; összesen: 482 fő), -tehát a családsegítés és gyermekjóléti szolgálatok területén e két vármegyében dolgozó munkatársak- 38%-a. 

A válaszadók átlagosan 13,3 éve dolgoznak a szociális szolgáltatások területén. 

A kitöltők 72,1%-a negyven, 2%-a 65 év feletti. Ez rávilágít a szakterület elöregedésére, illetve arra, hogy a fiatalok belépési mobilitása a segítő hivatásba igen alacsony. 30 év alatti válaszadó mindössze 4%. A munkatársak jelentős része (86,2%) nem vezető beosztásban dolgozik.

A kitöltők 97,2%-a az állam, önkormányzat, vagy önkormányzati intézményfenntartó társulás által működtetett szolgáltatónál dolgozik. 

A munkakörök megoszlása illeszkedik az ágaszati jogszabályok által meghatározott profil- és státuszfelosztásához, leképezi azt. Így a legtöbb választ a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok munkatársai küldték be.

A szociális ágazaton belül a gyermekjóléti szolgáltatásokban a munkakörhöz elvárt kompetenciák és képzettségi előírások miatt a diplomások aránya felülreprezentál. A kitöltők ezt a várakozást hozták: 

• 97,8%-uk rendelkezik egyetemi vagy főiskolai oklevéllel, 
• szociális szakirányú szociális diplomával azonban csak 87,5%. 
• a munkakörhöz szükséges szakirányú végzettséggel 91,2%-uk. 

KÉNYSZERPÁLYA? – FÓKUSZBAN AZ ÁLTALÁNOS VÉLEKEDÉS

Felmérésünk egyik hangsúlyos eleme, fókuszkérdése az volt, hogy vajon mennyiben van alapja annak a szakmai vélekedésnek, hogy az ellátórendszerben olyan munkatársak dolgoznak, akik kényszerből választották munkájukat, nem tekintik azt hivatásuknak. 

A kitöltők jelentős része örömmel, választott hivatásként, vagy örömmel, pályamódosítóként lépett a szociális és gyermekjóléti ágazatba. A lenti diagrammból is látható, hogy csupán elenyésző, 6,6%-os azoknak az aránya, akik kényszerből kerültek a pályára.  

Ez a diagramm azonban két másik kérdésre adott válasszal együttesen értelmezve ad valós képet arról, hogy „valami történik” abban, az átlagosan 13,3 évben, amig a pályán dolgoznak a munkatársak. Ugyanis arra a kérdésre, hogy hogyan viszonyul a válaszadó a munkájához, illetve, tervez-e pályaelhagyást, megfordul a trend: saját megítélése szerint a válaszadóknak csak 44,6-a stabil és motivált, és csupán 8,7%-uk fogalmazta meg azt, hogy biztosan nem hagyja el a pályát és minden körülények között szociális munkás marad!

Ez a fordulat arra hívja fel a figyelmet, hogy az ágazat legértékesebb erőforrásának, a humán erőforrásnak a „hasznosítása” nem optimális keretek között történik. 

MIÉRT IS NEHÉZ?

A pályán maradást nehezítő körülmények között hangsúlyos volt az alacsony bérezés, amely komoly egzisztenciális bizonytalanságot okoz a segítők széles körében. A munkabérrel/illetménnyel csupán 2,7%-uk elégedett. A munkatársak egy része napról-napra él, szűkölködik, vagy nagyon szoros beosztással tudja csak megszervezni a napi életvitelét (72,2%). „Az esetek többségében az illetékes családsegítő nehezebb anyagi helyzetben él, mint a gondozott család. Az anyagi nehézségek és az anyagi megbecsülés hiánya több téren kihat az életünkre.” 

A kollégák 17,9% érzi stabilnak, váratlan kiadások esetén is kiszámíthatónak az anyagi helyzetét. A nyitott kérdésre adott válaszokból azonban kiderül, hogy többnyire az együttélő, kereső családtagok jövedelme teszi ezt lehetővé. „A jelenlegi anyagi biztonságunkat nem az én fizetésem biztosítja, hanem a férjem keresete.” A bizonytalanságot növeli, hogy öngondoskodásra (megtakarítás, nyugdíj-előtakarékosság, egészségpénztár, vagy egészségbiztosítás, stb) 52,7%-nak nincs lehetősége. A megkérdezettek 27%-a kényszerűen másodállást vállal amellett is, hogy a válaszadók közel háromnegyede rendszeresen végez többnyire fizetetlen túlmunkát annak érdekében, hogy ütemezett feladatait intézményében el tudja látni, vagy hiányzó kollégáit helyettesíthesse. 

A munkavégzés során számos fizikai, mentális, pszichés veszély, ártalom jelenik meg. Legjellemzőbben: fertőzésveszély, nyomásgyakorlás, verbális agresszió, fizikai támadás, kutyaharapás, egyéb, telefonos, vagy online zaklatás. Alacsonyabb mértékben, de előfordul a hozzátartozók fenyegetése (22%), szexuális zaklatás (7%) vagy személyes tárgyak kliensek általi megrongálása (6%) 

Ezzel együtt jelentős a mentális terhelés, amely szorongásban, alvászavarokban manifesztálódik. Az alacsony társadalmi elismertség, illetve a helyi közösség megbecsülésének hiánya számos esetben negatív önreflexiót okoz, ami a hiteles és pozitív szakmai énkép kialakulását nehezíti. „Nagyon rossz a PR-unk, szemben például az iskolaőrökével”

A válaszadók 67,1%-a szerint munkája, munkavégzése kihat a magánéletére.

Kulcsfontosságúnak tartjuk azonban azt, hogy erőteljesen felvetődik a válaszadókban a kérdés, hogy „van-e értelme annak, amit csinálnak” (40,8%); van-e értelme, társadalmi hasznossága, eredménye a munkájuknak. Egyrészt ez jelzi a szociális munka, mint segítő hivatás útvesztését, a társadalomban betöltött szerepének bizonytalanságát, valamint a szakemberek megélt eszköztelenségét, illetve személyes szakmai ráhatásuk megtapasztalt erőtlenségét a problémák megoldásának elősegítésében. „Saját személyiségünkön kívül nagyon kevés eszközünk van ahhoz, hogy változást érjünk el az ügyfelekkel.” ; „Utánkövetés és tűzoltás jellemzi a pályát”.

Az azonosított és a munkavégzést megnehezítő hiátusok között a rekreációs tér, rekreációs lehetőségek hiányát jelölték meg legtöbben. Vannak intézmények, ahol „a 2m²-es teakonyha tölti be ezt a szerepet két tucat munkatárs számára”. De olyan alapvető szakmai és tárgyi feltételek hiánya is jelentős probléma, mint a biztonsági eszközök (pl. kutyariasztó), önálló interjúszoba (27,2%)!! A fűtés és hűtés megoldatlansága a válaszadók közel negyedének munkáját nehezíti, valamint munka és/vagy védőruha juttatásban sem részesül a válaszadók 15,8%-a. 

A RENDSZER BELSŐ VÁZA

A motivációt és munkavégzést elősegítő örömforrások többnyire a szervezeti kultúrából fakadnak és a vezetői kultúrában gyökereznek. A jó kollegiális kapcsolatok, a családbarát munkahelyek, a rugalmas munkaidőkeret, és a szervezett, professzionális mentális támogatás (mint pl. szupervízió, közös rekreációs tevékenységek) a válaszadók szerint részben kompenzálják a hiányos szakmai feltételrendszert. 

A KOMPETENCIA-ÉRZÉS SEGÍTÉSE

A válaszadók 8,2 %-a (15 fő) úgy értékelte, hogy szakterületét jól ismeri, képzésekre nincs szüksége. Azonban jelentős részük, 91,8% fontosnak tartja a folyamatos ismeretszerzést a folyton változó társadalmi kihívások, a megoldandó családi problémák tükrében. Preferencia sorrendben vezető helyet foglalt el a belső továbbképzések szervezése, amelyet akár rapid módon, egy-egy aktuális problémához kapcsoltan, külső szakember támogatásával lehet megvalósítani. Szintén preferált az intézménylátogatások, szakmai tapasztalatcserék lehetősége, valamint a nem kreditpontos speciális képzéseken való részvétel lehetősége. A válaszadók értékelése alapján a magas színvonalú, problémaspecifikus szakmai ismereteket nyújtó képzések hiányoznak, nehezen elérhetőek, vagy más szektorokban kínálnak olyan, a gyermekjóléti munkában jól hasznosítható, vonzó tanulási lehetőségeket, amelyeket azonban forráshiányból fakadóan, vagy az egyéni, egzisztenciális lehetőségek behatároltsága miatt nem érnek el a dolgozók. Az önerős, oklevelet biztosító képzésekre a munkáltató erkölcsi támogatása mellett csupán a válaszadói kör 26%-a jelentkezne, azonban abban esetben, ha tanulmányi szerződéssel és tandíjtámogatással nyílna erre lehetőség, 46% ülne vissza az iskolapadba.

„Tudásátadás hiteles forrásból, használható gyakorlati anyagok megosztása a gimnazista és alapképzésben szereplő tudásanyagok helyett”

„Nagyon sok képzés a forprofitban érhető el, amelyik valóban segítené amunkámat. Ezeket miért nem vehetjük igénybe?” 

„Régen a, a 90-es évek végén a szociális munkának presztizse volt. Kiváló tanárok tanítottak bennünket. Ma gyorstalpalón végzettek is lehetnek segítők. Egykor specializációs lehetőségekről ábrándoztunk, azt ígérték. Akár klinikai irányban, akár csoportmunka területén. Ebből kizártak minket Magyarországon a pszichológusok. Tulajdonképpen semmilyen specializációt nem kínál a felsőoktatás sem. Megrekedt a szakma. Ahhoz, hogy fejlődjön, olyanoknak kellene részt venni az irányításban, akik értenek is a szakmához, nem bürokraták.”

„Forrásbiztosítás minőségi szupervízióra egyéni és csoportos szinten. Szabad normatívafelhasználás csapatépítő tevékenységekre, ami nem függ a szakmától. Támogatás szabadon választott továbbképzésre.”

„A kreditpontos képzések színvonaltalanok, olyanok tartják, akiknek a terephez közük sincsen, jó kapcsolatokkal kerültek a képzésekbe. Professzionális szakirányú mester képzések alig vannak, vagy semmitmondóak. A főiskolák, egyetemek szerepe a szakmafejlesztésben csekély”

„Szakirodalomhoz olyan jellegű hozzáférés, hogy saját részre vásárolhassak akár félévente meghatározott összegből. /amire gondolok ez alatt: pedagógusok kaptak régen “könyvpénzt”, ezt a szakmában is szívesen látnám. Munkámat segítő anyagokat megvásárolhassam saját részre.”

„Miért nem lehet egyetemek keretében továbbképzéseket szervezni?”

Fontos és hangsúlyos lehetőségnek tartják a kollégák a helyi problémákat feldolgozó szakmaközi programokat, műhelymunkákat.

NYITOTT KÉRDÉSEK

A címadó sor („10 éve töltök ki kérdőíveket és nem változik semmi…”) felmérésünk egyik utolsó, szabadon kitölthető, nyitott kérdésére adott válaszai közül az egyik. 

A kérdés arra irányult, hogy a válaszadó véleménye szerint milyen szakmapolitikai, ágazati intézkedések bevezetése támogatná elköteleződését a szociális területhez, illetve milyen intézkedések erősíthetnék személyes szakmai motivációját?

A fenti gondolat a bemutatás elejére kívánkozott akár főcímként is, mert tükrözi mindazt az alaphangot, amelyet érzékeltünk a feldolgozás során. 

Egyrészt nagyon sok szabadon megfogalmazott véleményt, javaslatot kaptunk a kitöltőktől, ami azt az üzenetet hordozza, hogy szeretnék, ha az ágazatirányítás nagyobb figyelmet fordítana a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatások területére, az abban dolgozó szakemberek reális szükségleteire, másrészt számos esetben ezek a válaszok hordozzák a burn-out kollektív jegyeit, a reménytelenséget. 

Az aktív véleménynyilvánítást jól jelzik a számok: 184 főből 169 válaszadó adott rövidebb, vagy hosszabb választ erre a kérdésre. 

A szakterületen dolgozók valamennyien tapasztalják, hogy időszakosan, vagy tartósan kitettek pszichés stresszoroknak, amely könnyen kiégéshez vezethet. Mindannyian érzékelik, hogy a szociális pálya megtartó ereje az elmúlt évtizedekben gyengült. 

Ennek korrekciójaként számos javaslat megfogalmazódott a felmérésben, amelyek több éve, évtizede foglalkoztatják a szakembereket. Sajnos, sokan úgy érzik nem kapnak megfelelő válaszokat, illetve azok nem a várakozásaiknak megfelelőek.

Az összefoglalóban megjelenített, és változtatás nélkül átvett válaszok tartamuk szerint halmozódást mutatnak. Egyet-egyet kiemeltünk ezek közül idézettel jelölve. 

A fentiekben már ismertetett területeken (bérkérdések, alapvető szakmai tárgyi feltételek javítása, társadalmi megbecsültség, a továbbképzések szükséges reformja) jelzésszerűen az alább ismertetett problématerületeken volt érzékelhető korrekciós, vagy fejlesztési szükséglet. Ezeket nem véleményezzük és értékeljük, csak bemutatjuk az olvasóknak. 

1. A jogi szabályozás kérdései:
   1. Jogszabályi környezet egyszerűsítése, egységes ágazati törvénykönyv létrehozása.
   2. A jogalkotással kapcsolatos területen transzparencia szükséges. A jogalkotó a jogszabályok, jogszabály módosítások előkészítése során adjon kellő időt a tervezetek társadalmi véleményezésére, lehessen azokat korrigálni szakmai szempontok szerint. 
   3. Állandóság, szakmai, társadalomtudományi szempontok beemelése a jogalkotásba. „állandó jogszabályi-strukturális változások vannak, de ezek nem követik a társadalmi igényeket, nem veszik figyelembe a tendenciákat – társadalomtudományi kutatásokkal megalapozott jogalkotás kellene”
   4. A gyermekvédelmi törvényben előírt feladatokhoz szükséges anyagi, tárgyi, személyi erőforrások biztosítása, ezáltal a feltételrendszerek hiányából fakadó rendszerabúzus csökkentése. „Hiába van Gyermekvédelmi törvényünk, hogy ha törvény elfogadása óta soha nem álltak rendelkezésre azok erőforrások, amelyek a végrehajtáshoz kellenének.”
   5. Bizonyos esetekben szükségszerű lenne a kényszerintézkedések bevezetése. „A pszichiátriai kezelések, alkohol- drog elvonók kötelező igénybevétele, azon ügyfelek számára, akiknek a szakemberek ezt javasolják, mert szülői magatartásuk, mintáik, nagyon negatív hatással vannak gyermekeikre.”
   6. A gyermekek örökbefogadási folyamatának gyorsabbá, humánusabbá tétele. „a gyermek egy, maximum kétéves korára örökbefogadható legyen, ezek a gyermekek minél előbb otthonra találjanak és családban nevelkedhessenek.”
   7. „A kapcsolattartás szigorítása, szülői alkalmasság vizsgálata”
2. Kompetens segítő szakemberek, életpályamodell: 
   1. A korábban beharangozott szociális-életpályamodell ágazattal közösen történő kimunkálása, aktiválása időszerű.
   2. A pályára készülők személyiségének szűrése szükséges a képzésbe való bemenetkor és kimenetkor. Ezzel csökkenthető lehetne a segítő hivatásra alkalmatlan személyek pályára kerülése. „Ezek a munkavállalók nemcsak az ellátottak körében, de a munkahelyi közösségben is nagyon nagy pusztításokat tudnak okozni”
   3. Szigorú előírások szükségessége a szakképzettségi területen. A szociális ágazatban dolgozók szakirányú végzettséggel rendelkezzenek, ezeket ne lehessen kiváltani gyorsan megszerezhető, „gyorstalpaló képzésekkel”. Az ágazatban diplomás munkakörben dolgozók szakirányú főiskolai, egyetemi végzettséggel rendelkezzenek! Amennyiben a felvett munkatárs türelmi időt kap a szakképzettség megszerzésére, azt rövidebb határidőben állapítsák meg.  
   4. A pályán-tartás elősegítésének és a fiatal pályakezdő kollégák pályára segítésének szükségessége. „Elmentek a pályáról az aktív, jó szakemberek, felhígult a szakma, alig van utánpótlás, más területről ide érkező kiégett munkatársak vegetálnak családsegítőként.”
3. Adminisztráció: 
   1. Csökkenteni kellene és észszerűen átgondolni az adminisztratív elvárásokat.
   2. A GYVR felületének átláthatóbbá, felhasználóbaráttá tétele, egyszerűsítése szükséges.
4. Az alapellátás és a központ kooperációjának kérdései
   1. A gyermekjóléti szolgálatok és a központok együttműködési kérdéseinek átláthatóvá tétele, kompetenciák határozott szétválasztásának szükségessége. „Esetmenedzserek munkakörének konkrétabb leírása, számon kérhetősége”
   2. Konkrét felelősség-megosztás, valamint a számos helyen informálisan érzékelhető alá-fölé rendeltségi viszony megszüntetése képzésekkel, szemléletformálással és erre irányuló protokollal. 
   3. A központok „mini-gyámhivatal” szerepének megszüntetése. „Az esetmenedzserek nem hatékonyak, nem aktívak. A családsegítők munkájára hagyatkoznak, abból dolgoznak. Minden őket érintő feladatra a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a családsegítőt felkérheti, ezzel is leterhelve őket.” 
5. A gyámhivatalok és a központ kooperációjának kérdései
   1. A gyámhivatalok és a központok alá-fölé rendeltségének megszüntetése
   2. Partneri szemlélet kialakítása a hatóság és a szolgáltató között, akár ágazatirányítási egyeztetésekkel. 
6. Érdekképviseleti kérdések
   1. A szakmai érdekképviselet aktívabbá tétele, ennek facilitálása, illetve fenntartói oldalról történő megengedése. „Nincs a szakmának igazi érdekképviselete! Kérdőívek, adatszolgáltatások vannak, mint ez is itt, érdekképviseleti szervezetek vannak papíron, akik nem tudjuk mit csinálnak! Egyszer nem tapasztalni, hogy a szakma véleményét visszalátnánk a jogi szabályozásban, a változásokban.”
7. Munkavégzéshez szükséges feltételek javítása:
   1. Központilag, állami támogatással biztosított szolgálati járművek biztosítása „A problémás családok nem a frekventált helyeken élnek!” 
   2. Igényes munkahelyi környezet kialakítása: „A megfelelő légkör megteremtéséhez fontos a tárgyi környezet is. Az irodák, fogadóterek minimálisan sem tudnak megfelelni a szakmai elvárásoknak” 
   3. Saját technikai támogató személyzet biztosításának szükségessége: a karbantartás, informatikai támogatás elérésének segítése normatív finanszírozás útján. 
   4. Háromhavonta jogszabályban előírt rekreációs nap biztosítása a dolgozóknak. 
8. Az ellátórendszer rendszerszemlétű fejlesztése:
   1. A szociális részterületek társadalmi szintű összehangolásának szükségessége. Az ágazaton belüli intézmények kooperációnak támogatása, ismételt, megkettőzött szolgáltatások szükségességének újragondolása. 
   2. A szakellátás elérésének biztosítása, kapacitásainak, minőségének növelése, javítása. A várólistás ellátási formák kapacitásának növelése. „Teljesen hiányzik a szakellátás, alig vannak speciális problémákra időszakosan, vagy tartósan megoldást nyújtó intézmények, ha véletlenül találunk, hosszú várólisták vannak, vagy magánszervezetek borsos áron.” 
   3. Lakhatási válságra reflektáló önkormányzati, állami szociális bérlakásprogramok teljes hiánya, ezek megoldása. 
   4. A szociális szféra megítélésének javítása, akár központi kommunikációs támogatással.  A szociális szektor arctalanságának megszüntetése, a botrány-orientált sajtónyilvánosság helyett az ágazat pozitívumainak, erőfeszítéseinek bemutatása.  
   5. Az óvodai és iskola segítők létszámnormáinak racionalizálása, amely illeszkedik az egyes járások település- és intézményszerkezetéhez, kalkulálja az egyes intézmények közötti közlekedési időt és nem csak a járás köznevelési intézményeibe járó gyermekek létszámadataiból indul ki.  „az oisz esetében még mindig reménykedünk a differenciálásban vagy a létszám észszerűsítésében”
   6. Munkakörök közötti rotáció lehetőségének biztosítása a fluktuáció, kiégés megelőzésére érdekében. 
   7. A rendszerabúzus csökkentése minőségi, gyermekközpontú ellátások biztosításával, a szakterületek közötti nagyobb információ áramlással.

ÖSSZEGZÉS

A felmérésben megjelenő leghangsúlyosabb problémák egyértelműen a bérrendezéssel, a mentális- és munkaterheléssel, valamint a szabályozási környezettel kapcsolatosak. Mindezek közül is a legmarkánsabb a bérrendezést, személyi, tárgyi, eszközfeltételeket, kellő ellátási kapacitást biztosító anyagi erőforrások igénye. Az alap- és szakellátások, valamint az alapszolgáltatás-központ-gyámhivatal kooperációjának újragondolása is fókuszba került. Ezeket protokollok, ágazatirányítási eszközök segítségével várják a kitöltők. Kulcsfontosságú a humán-erőforrás minőségét garantáló képzési, rekreációs, segítőt-segítő rendszer is, melynek megújítását, kialakítását igénylik a szakemberek. Ez az egyik pillére a pozitív önreflexiónak, a megélt én-hatékonyságnak és pozitív szakmai önképnek. Kulcstényezőként jelent meg a jogszabályi környezet kiszámíthatóságának elvárása, a jogalkotási folyamatok átláthatósága is.  A szakmai hatékonyság kritériumaként erőteljes elvárásként fogalmazódik meg az adminisztrációs terhek csökkentésének igénye, azok könnyen kezelhetővé tétele, az ellátotti, szervezeti és munkatársi jogokat garantáló módon. A kitöltők nyitottak a megújítást támogató, az ágazatirányítással megvalósítható konzultatív folyamatokra, valamint a társintézményekkel közös hálózatfejlesztésre, műhelymunkákra. Kifejezett igényként fogalmazódik meg, hogy az ágazat találja meg saját hangját, kapja vissza társadalmi presztízsét. Emelett a bürokratikus irányba eltolódott ellátórendszer nyúljon vissza gyökereihez, melynek központjában a gyermek van, preventív szemléletben, és amely szabadon hasznosíthat számos kreatív, innovatív megoldást. 

A válaszadók a terület szakmai jelenét és jövőképét borúsan írják le, néha a reményvesztettség hangján és kifejezik azt, hogy a közösen kimunkált, a szakemberek valós szükségleteire alapozott megújulás nélkül a pálya olyan mértékben erodálódik, hogy a szakemberek valódi, az egyre komplexebb problémákkal megjelenő hatékony támogatást nem képesek nyújtani a családoknak. 

Hangsúlyos azonban az, hogy nagyon sok elhivatott szakember van jelen az ágazatban, akik megfelelő, humánus feltételeket biztosító munkahelyi környezetben a nehézségek ellenére helyt állnak. Úgy érzik azonban, hogy számuk fogyatkozóban van, így napról napra nőnek, koncentrálódnak az egyéni terheik amiatt, hogy helyt tudjanak állni. 

Ha a felmérést egy szakmatükörként értelmezzük, az az állítás fogalmazódik meg, hogy igény van a szociális munka valódi professzióként való megélésére, a munkatársak szakmai munkájukban való kiteljesedésére. 

A változáshoz szükséges feltételrendszerek jelentős része külső erőforrásoktól (normatív, fenttartói támogatás, pályázat, adományozói hozzájárulás) számottevően függ. A válaszok azonban azt erősítik, hogy aktív, gyakran belső, még meglévő, kreatív vezetői ösztönzőkkel, rugalmas, humánus szervezeti klíma kialakításával részben helyrebillenthetőek az a szakmai elköteleződési dilemmák. A szervezeti kultúra, a vezetői felelősség tehát jelen pillanatban kiemelt hangsúlyt kap, azonban ez a vezetők további leterhelésével jár.  Véleményként jelenik meg az is, hogy e területen van még mit tenni, annak ellenére, hogy a kitöltők jelentős része megtartó kapocsként érzékeli a humánus szervezeti klímát.  „A humán erőforrás-gazdálkodásban rejlő lehetőségek vagy igen csekélyek, vagy kimunkálatlanok, eseti jellegűek és erősen szervezetfüggők.” 

És hogy mit várunk ettől az anyagtól, a vélemények ismeretében? 

„Rengeteg felmérést küldtök, ami érdekes és jó… Én már elfáradtam ebben. Köszönöm a munkátokat! Ne fogyjon el az erőtök!!!”

E reménytelen sorok ellenére a felmérés hatásait tekintve bízunk abban, hogy az alapellátás helyzete láthatóbbá válik és visszhangra találnak a javaslatok. Törekszünk arra, hogy e felvetéseket, véleményeket az ágazatirányítás figyelembe vegye. Hisszük továbbá abban is, hogy szervezetek közötti hálózatosodással a szükségletek, igények becsatornázódnak, és kifejezettebben artikulálódnak egy-egy konkrét szakmai kérdésben, fejlesztési területen.

2024.március 14.

Dr. Sajtos Ildikó