„Szeretni kell az embereket, a Támogató Szolgálatban a szeretet nélkül nem tudtunk volna jól és felelősségteljesen ellátni a ránk bízott embertársainkat.” Ezekkel a szavakkal összegezte a sok évtizednyi tapasztalatot, a megannyi örömet és némi szomorúságot is magában hordozó éveket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Nyugat-Dunántúli Régió Győr-Pannonhalma Járási Támogató Szolgálatának két nyugdíjba vonuló munkatársa, Győrffy Lajos Zoltánné és Kóródi Lajos.
A tényleges nyugdíjkorhatár elérése után még sok-sok évet töltött a régió Győr-Pannonhalma Járási Támogató Szolgálatánál a március 1-jével visszavonuló két munkatárs. Korukat meghazudtoló lelkesedésük, tenni akarásuk és a munkabírásuk példa volt és lesz minden generáció számára. „Ezután is számíthatnak ránk, ha önkénteskedni kell, szóljanak bátran” – mondták egyetértve a számukra rendezett kis ünnepségen. A támogató szolgálatuk azonban folytatódik, hiszen mindkettőjük családja már tervezi, hogy a nagypapa és nagymama több szabadidővel bír ezután.
Győrffy Lajos Zoltánnét mindenki Babinak szólítja, lakhelye, Győr még a nevében is benne van. Több mint húsz éve érkezett a Nyugat-Dunántúli Régió intézményébe, az egészségügyből váltott a Támogató Szolgálathoz, szellemi és testi fogyatékossággal élők gondozását végezte minden korosztályban, még az utolsó munkában töltött napján is vállalt túlórát, hogy kisegítse a munkatársait. A 79 éves Babi az emberek szeretete mellett a kitartást és az alkalmazkodást nevezte meg, amikor arról kérdeztük, mi kellett ehhez a szolgálathoz. „Ez a munka nem minden esetben csupa derű, mára már 20 korábbi ellátottamhoz járok ki a temetőbe, erős kötődés alakult ki velük az évtizedek alatt, nagyon sok szeretetet kaptam tőlük, és én is szeretettel gondolok rájuk is, és nem csak a sírok mellett – mondja elérzékenyülve és az emlékezés hozza a könnyeket is. „Hívő ember vagyok, a máltai lelkiség közel áll hozzám, a munka mellett csoporttagként az önkéntesség is része volt és marad az életemnek. Máltás vagyok és az is maradok, a segítés a munkám, ez az én dolgom a világon, most pedig a családnak, az unokáknak jut több az időmből, amit már nagy örömmel várnak” – teszi hozzá, átadva a szót kollégájának, akivel egy napon, március 1-jén kezdik a valós nyugdíjas éveket.
Kóródi Lajos is a szeretetről, az elfogadásról, a megbocsájtásról és a kitartásról beszél az elmúlt időket összegezve, de azt is hozzáteszi, hogy rátermettség és lelkület is kell ehhez a fajta munkához. A régió Győr-Pannonhalma Járási Támogató Szolgálatánál ugyan csak alig több mint 7 éve állt munkába, mint gépkocsivezető, de az önkénteskedés már korábban kezdődött az életében. Sokszoros véradó, és a menekültválság kezdetén is ott volt a segítők között, azóta pedig máltás Támogató Szolgálatnál segíti a fogyatékossággal élőket és a támogatást kérőket. Idősek, látássérültek, kisgyermekek, fiatalok, naponta mindenféle korosztályt szállított és kísért az otthonától az iskoláig, az ellátó intézményig vagy az aznapi célállomásig. És aztán a hazafelé úton volt idő egy kis beszélgetésre is, sok helyen már szinte családtagnak számított az évek alatt. Az gépkocsivezetés mondhatni az élete, bár korábban vasútgépésznek tanult és dolgozott, de a vonatot felcserélte az autóra, kamionozott is, jóval több mint 5 millió balesetmentes kilométert vezetett, bejárta Európát, Magyarországon a mai napig szinte GPS nélkül közlekedik, olyan helyismeretet szerzett az évtizedek alatt. A Támogató Szolgálatnál is „vezető pozícióban” ült a volán mögé, mint mondja az ellátottak napi szállítása és kísérése felelősségteljes munka, de amellett rengeteg élményt is tartogatott. „Marcikának, a hétéves ellátott kisfiúnak a hangos nevetése a hátam mögött az iskoláig már reggel jókedvre derített engem is” – teszi hozzá, és kissé meghatódva összegzi is a Támogató Szolgálatnál eltöltött éveket: „Ez az időszak volt a krémje az életemnek, itt teljesedtem ki igazán. Örömteli segítés volt a munkám.” Ezután talán több időm lesz magamra, de alig várom, hogy a négy unokámat én vihetem majd az oviba és haza. A pázmándfalui háza mellett a kis szőlőbirtok és három kutyája is tartogat mindig tennivalót és feladatot a 68 éves Kóródi Lajos számára, de mostantól reméli, hogy többet megy horgászni is, vasárnap templomba készül a testvérével, és a helyi focimeccsre is kijár majd a barátokkal. Az ünnepség végén pedig a két, immár nyugdíjas megegyeznek abban is, hogy több alkalommal összejönnek majd, hogy közösen fogyasszanak el egy-egy kínai menüt, amit mindketten nagyon kedvelnek.
Szöveg: P. Szabó Csilla
Kép: P. Szabó Csilla, Horváth-Tóth Andrea
