Viszonzásra ösztönző mosolyok

Gondviselés Háza. A névvel nap, mint nap azonosulnak, hiszen egymást fejlesztve, erősítve, örömteli pillanatokat megélve élik meg és át azt a sok jót, amit ez a ház kínál és tartogat számukra. A mosoly országa, az öröm színtere, a boldogság tárháza nevek is jól jellemezné az intézményt, a mosolyok adnak erőt a tevékenységük végzéséhez és folyamatos fejlesztéséhez.

A Nyugat-Dunántúli Régió keszthelyi Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthonában az ünnepek és a jóleső pihenés után az új év első hetétől a „jógyakorlatok” folytatódnak, és mivel is indulhatna mással 2024, mint egy saját készítésű újévi malackával. A gyógytorna, a meseterápia mellett rövid séta is belefér a délelőttökbe, és fontos pillanatok a születésnapok, amikor egy kis időre az ünnepelthez kerül a főszerep, ilyenkor együtt örül a kis társaság, és a kedvenc torta sem maradhat el. Van, akit először sikerült bevonni a torna világába, ami nagy szó, hiszen eddig bizony elkerülte a tornatermet. Míg a hideg idő kint tartja magát, a házban vidám küzdelmet hoznak a társasjátékok, és a sakk is előkerült. A hittanórák is megkezdődtek és a fejlesztő foglalkozás keretében elindult a munka, már most biztosra vehető, hogy sok szép és egyedi kézimunkával készült darab dicséri majd idén is az ellátottak keze munkáját. A hétköznapok nem csak örömet, hanem néha szomorúságot is hoznak, ellátottjuk fájdalmát gyászfeldolgozással segítik enyhíteni. Az új évben a hagyományos és az új programok mentén a munkatársak új lehetőségekkel és változatos élményekkel színesítik a napközi otthon mindennapjait és az ellátottjaik életét. Vallják, hogy a támogatók szeretete és elismerése inspiráló, megmutatja, hogy a közösség erejével tényleg csodát lehet csempészni a hétköznapokba, amelyben az egyik legfontosabb, hogy a másik embernek szóló mosoly jólesően melegít és viszonzásra ösztönöz.

Szöveg: P. Szabó Csilla
Kép: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Gondviselés Háza Fogyatékosok Napközi Otthona – Keszthely

Kapcsolódó Dokumentumok

81/2004. ESzCsM rendelet szerinti, a munkakör betöltéséhez előírt szociális alapképzések 2026

2026.02.25.

Elkészült “A család- és gyermekjóléti szolgáltatás keretében biztosított szociális segítő munka folyamatairól szóló módszertani útmutató – GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS”  című szakmai dokumentum 3. átdolgozott kiadása

2026.02.17.

Módosult a “Protokoll a Vörös kód kiadásával összefüggő feladatokról” című dokumentum

2026.02.11.