A 102 éves Irma nénit köszöntötték

Keveseknek adatik meg, hogy megéljék a 100 esztendős kort, azonban a mosonmagyaróvári Idősek Otthonának legidősebb lakója idén október elején ünnepelte 102. születésnapját. A ritkaságszámnak számító eseményre izgatottan készültek a intézmény lakói és dolgozói egyaránt.

Irma néni idős kora ellenére teljes szellemi frissességnek örvend, ideje nagy részében verseket költ, születésnapja alkalmából egy vidám költeménybe vetette papírra kalandos élete mérföldköveit, amit köszöntésekor el is szavalt az egybegyűlteknek.

Versében mesélt arról, mikor még gyerekként részt vett testvérei gondozásában, miként segített 19 évesen egy orvos házaspárt a gyereknevelésben, majd pedig nevelte saját lányát és fiait férjével.

Ezév tavaszáig otthonából látogatta az Óvári Idősek Klubját Irma néni, ahol az ünnepeken szívesen örvendeztette meg társait, a Ki-mit-tudok rendszeres résztvevője volt ismert dalok vidám átiratával is. Születésnapi köszöntésén egykori klubtársai is részt vettek, boldogan nosztalgiáztak a közösen megélt emlékeken. Tavasszal egy combnyaktörés fordított Irma néni életén, s csak aztán adta fel önálló életét, mivel már nem tudta volna ellátni magát.

A mindennapjaiban szívesen horgol, gyönyörű kézimunkáival rendszeresen meglepi lakótársait. Jelenleg a karácsony közeledtével újrahasznosított alapanyagokból készít műalkotásnak is beillő betlehemet.

Az idős hölgy pozitív életszemlélete példaértékű: mindig vidám és bármilyen apróságnak szívből tud örülni. Talán ez az életigenlése lehet hosszú életének kulcsa.

Nagyon szép volt ez a születésnap, a mennyországban éreztem magam – szólalt meg Irma néni, akinek egy jósnő 110 évet jósolt.

Kívánjuk, hogy erőben, egészségben váljon valóra a jövendölés.

Isten éltesse sokáig Irma néni!

Kapcsolódó Dokumentumok

81/2004. ESzCsM rendelet szerinti, a munkakör betöltéséhez előírt szociális alapképzések 2026

2026.02.25.

Elkészült “A család- és gyermekjóléti szolgáltatás keretében biztosított szociális segítő munka folyamatairól szóló módszertani útmutató – GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS”  című szakmai dokumentum 3. átdolgozott kiadása

2026.02.17.

Módosult a “Protokoll a Vörös kód kiadásával összefüggő feladatokról” című dokumentum

2026.02.11.