Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ

Intézményünk a Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ integrált intézményként pszichiátriai- és szenvedélybetegek, értelmi fogyatékossággal élő és demenciában szenvedő személyek számára nyújt szolgáltatást. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság irányítása alatt látja el feladatait, önállóan működik, de nem gazdálkodik.

Az intézmény székhelye Töltéstava Táplánypusztán, a 81. számú főút mentén, Győr városától 7 km. távolságban található, ahol pszichiátriai betegek ápoló-gondozó otthona működik. Az intézményhez két telephely tartozik. Koroncó községtől 1,5 km távolságra helyezkedik el a Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ Rehabilitációs Intézménye, mely 50 fő értelmi fogyatékossággal élő személynek nyújt rehabilitációs intézményi szolgáltatást, a Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ Átmeneti Gondozóháza pedig Győr városában biztosít átmeneti ellátást értelmi fogyatékossággal élő személyek számára.   

Székhely intézmény Töltéstava, Táplánypuszta

Az intézmény története

Az intézmény a néhai Kisteleki Lévay Henrik gróf uradalmi birtokán, 5 Ha területen helyezkedik el, csendes, nyugodt környezetben. A mai központi épület egykor Lévay gróf kastélya volt, melyet gyönyörű angolkert vett körül.

Az intézményt 1957-ben általános szociális otthonként alapították, majd 1981-ben pszichiátriai betegek ellátására szakosodott, és Elmebetegek Szociális Otthona lett. Az évtizedek alatt az intézmény ellátási profilja, célcsoportja és férőhelyszáma több alkalommal is változott a társadalom igényeinek megfelelően.  1991-ben miután kezdett kibontakozni a mentálhigiénés gondozás csírája Dr. Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon nevet vette fel.

Az új társadalmi helyzet új kihívások elé állította az intézményt. Megszületett a szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény, mely a szociális ellátást új alapokra helyezte. A törvényi előírásoknak megfelelően elindult egy minőségileg magasabb szintű gondozás és ápolás, ami strukturális és kulturális változásokat is eredményezett. 1999. évtől megyei módszertani intézményként segítette a megye szociális szolgáltatásainak szakmai munkáját.

A megyei képviselőtestület 2011. júniusi ülésén hozott döntést arról, hogy 2011. szeptember 1-jével két szociális intézményét beolvadással egyesíti. Ennek eredményeként a szociális szolgáltató tevékenység összehangolása és a szociális munkát segítő funkciók együttes ellátása révén az eddiginél hatékonyabb feladatellátás feltételeit teremtették meg. Az új rendszerű szolgáltatás kialakításával a feladatellátáshoz kellően igazodó intézménystruktúra, hatékony és gazdaságos működés alakult ki, amellett, hogy a tagintézmények változatlan profillal működtek tovább. Az Értelmi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézménye (Koroncó-Zöldmajor) és a Dr. Piróth Endre Mentálhigiénés Otthon (Táplánypuszta) elnevezésű szociális intézmények jogutódlással megszűntek. A jogutód intézmény neve Dr. Piróth Endre Szociális Központ lett, Táplánypuszta székhellyel és Koroncó-Zöldmajor telephellyel. 2011. szeptemberétől integrált intézményként Dr. Piróth Endre Szociális Központ néven változatlan profillal működtek.

Az intézmény fenntartói feladatait átmeneti időre 2012. évben a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzattól a Győr-Moson-Sopron Megyei Intézményfenntartó Központ (MIK) vette át, majd 2013 évtől a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, azon belül a területileg illetékes Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Kirendeltsége látja el.

A szociális szolgáltatások további integrációja során az intézmény 2016. november 1-jével az intézmény újabb telephellyel, a Fogyatékosok Átmeneti Gondozóházával bővült, ettől kezdve az integrált intézmény a Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ néven működik.

Az intézmény feladata, ellátotti célcsoportja

A pszichiátriai betegek szakosított tartós bentlakást nyújtó ápoló, gondozó otthona 350 fő pszichiátriai- és szenvedélybeteg, értelmi fogyatékossággal élő, valamint idős demens beteg személy számára nyújt szolgáltatást. Az Alapító Okirat értelmében az intézménybe az a 18. életévét betöltött krónikus pszichiátriai betegségben szenvedő személy vehető fel, aki az ellátás igénybevételének időpontjában nem veszélyeztető állapotú, akut kórházi kezelést nem igényel, egészségi állapota, valamint szociális helyzete miatt önmaga ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes és 24 órás állandó felügyeletet igényel. Az intézmény ellátási területe Győr-Moson-Sopron megye.

Létesítmények

Az ellátás három épületben, összesen öt gondozási egységen és két részlegen valósul meg.

Az „A” épület – Kastély az I. számú gondozási egység, két emeleten két gondozási csoporttal működik. Az épület építészeti adottságai okán mozgáskorlátozott személyek elhelyezésére nem, kizárólag fiatal, jó fizikai állapotú igénybe vevők számára megfelelő. Az épület alagsorában üzemel az intézmény főzőkonyhája, melyben napi szinten 450-500 adag étel elkészítése történik.

A „B” épületben egy gondozási egység és egy speciális megfigyelő részleg került kialakításra, mindkettő mozgáskorlátozott személyek részére is hozzáférhető.

A „C” épületben két szinten összesen három gondozási egység és egy részleg található. Az épület földszinti részei mozgáskorlátozott személyek elhelyezésére alkalmasak. A lakóépületekhez számos kiszolgálóegység is tartozik /vizes blokkok, társalgók, teakonyha, foglalkoztatók, étkezők, nővérszobák, orvosi szoba, rendelő/.

Szolgáltatások

A komplex ellátás során az igénybe vevők lakhatását, étkeztetését, ápolását, gondozását, foglalkoztatását, mentálhigiénés gondozását, érdekképviseletét, kulturális- és közösségi életének, valamint a szabadidő kulturált és hasznos eltöltésének szervezését valósítjuk meg napi 24 órában. Az intézmény az ellátást igénybe vevők részére a komplex ellátás mellett szociális biztonságot nyújt, melynek során a megfelelő egyéni bánásmódban való részesítés sem hiányozhat. A teljes körű ellátás részeként biztosítjuk a napi ötszöri normál és diétás étkezést, a higiénés szükségletek kielégítéséhez szükséges eszközöket, ruházatot, a textíliák tisztítását, vasalását, javítását.

A rendszeres orvosi felügyelet keretében biztosítjuk a pszichiátriai-, háziorvosi és fogászati ellátást, a szolgáltatást igénybe vevő egészségi állapotának rendszeres ellenőrzését, az orvosi tanácsadást, az egészségügyi tárgyú jogszabályokban meghatározott szűréseket, a gyógyszerrendelést. Havonta egy alkalommal ortopéd szakorvosi vizsgálatra, konzultációra is lehetőség van. Az egészségügyi ellátás magába foglalja a szükség szerinti alapápolást, szakápolást, gondozást, az egészségmegőrzést szolgáló felvilágosítást, az étkezésben, a folyadékpótlásban, a hely és helyzetváltozásban, valamint a kontinenciában való segítségnyújtást, a szakrendeléseken való megjelenést, vizsgálatok, szűrővizsgálatok megszervezését, lebonyolítását, a gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutást. Hetente egy alkalommal pedikűrös áll a lakók rendelkezésére.

A mentálhigiénés csoport szociális munkás, szociálpedagógus, pedagógus és mentálhigiénés szakemberei végzik lakóink mentális gondozását, mely a lelki és mentális egészségmegőrzésben való segítségnyújtást jelenti. Támogatják a lakókat beilleszkedési, alkalmazkodási nehézségeik leküzdésében, külső és belső kapcsolataik ápolásában, segítséget nyújtanak egyéni nehézségek, problémás élethelyzetek kezelésében, valamint az életminőség megőrzésében. A mentálhigiénés ellátás magába foglalja az esetkezelést, életviteli támogatást, a családi kapcsolattartást, a kliensképviseletet, a közösségi élet szervezését, a munka jellegű, terápiás- és munkafoglalkoztatást, a szabadidős jellegű foglalkoztatást, a fejlesztő, szinten tartó kognitív foglalkozásokat, a kreatív-, játék- és kulturális foglalkozásokat, valamint a szakkör jellegű foglalkozásokat.

Lakóink érdeklődéséhez, állapotához és igényeihez igazodva kulturális és szórakoztató jellegű foglalkozások, mint például irodalmi foglalkozás, hangszeres zenei foglalkozás, énekkar, tánccsoport, színjátszó csoport működnek. A művészeti jellegű foglalkozások résztvevői számára lehetőség nyílik bemutatkozni különböző rendezvényeken, kulturális szemléken, elsősorban szűkebb régiónkban és szlovákiai testvérintézményekben. Az ellátottak kulturális igényeinek kielégítése mellett e foglalkozások a személyiségformálás, önkifejezés lehetőségét is biztosítják. Heti két alkalommal – illetve igény szerint – sportfoglalkozás áll lakóink rendelkezésére a szabadban vagy fedett helyiségben.

A rendszeres foglalkoztatási formák mellett hangsúlyt fektetünk az ellátottak szabadidejének tartalmas szervezésére is. Közösségi programjaink, rendezvényeink szervezésekor törekszünk minél szélesebb igényt kielégíteni, szeretnénk pótolni mindazt, ami ebben a környezetben hiányozhat lakóink számára. Aktuális ünnepeink (karácsony, húsvét, anyák napja, nemzeti ünnepek) mellett havonta egy alkalommal – süteménnyel és üdítőitallal – közösen felköszönjük a születésnaposokat. Hagyományos rendezvényeink (farsang, Katalin-bál) keretében pedig alkalmat biztosítunk a kikapcsolódásra, szórakozásra. Nyaranta 60-80 fő ellátottnak van lehetősége szervezett, balatoni üdültetésen részt venni egészségi és mentális állapotuk figyelembevételével, pénzügyi lehetőségeiknek megfelelően. A foglalkozásokon, programokon és rendezvényeken való részvétel önkéntes.

Munkaképes lakóink részére rendszeres és időszakos munkákat ajánlunk, állapotuknak és életkoruknak megfelelő teljesítményük függvényében, melyekért munkajutalmat kapnak. Az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. mint akkreditált foglalkoztató műhely nyújt a megváltozott munkaképességű ellátottak számára rehabilitációs munkalehetőséget.

A helyben működő, külső vállalkozó által üzemeltetett büfében tisztálkodási szerek, kávé, üdítő, tejtermék, pék-és hentesáru, gyümölcs, édesség kapható. A nyári időszakban jégkrém, télen friss cukrászsütemény vásárolható. Az üzemeltető egyéni kérések, igények figyelembevételével igyekszik bővíteni termékeinek választékát.

A táplánypusztai római katolikus kápolnában ökumenikus szellemben nyílik lehetőség a hitélet gyakorlására. A kápolnában minden vasárnap Töltéstava község plébánosa tart Istentiszteletet.  A szolgáltatást igénybe vevő személyek jogainak, érdekképviseletének biztosítása érdekében érdek-képviseleti fórum működik, az ellátottjogi képviselő pedig havi rendszerességgel látogatja intézményünket.

Terepintézményi tevékenység

Intézményünk 2018 évben kapta meg az engedélyt gyakorlati képzésre és került bejegyzésre az Iparkamaránál, így a Szociális Központ székhelye és telephelyei gyakorlóhelyi engedéllyel rendelkeztek szociális ápoló, gondozó tanulók gyakorlati képzésére. A szakképzési rendszer átalakulásával 2022 évben duális képzőhelyként kapott engedélyt és került bejegyzésre a székhely és a telephelyek egyaránt, így a jövőben is aktívan segíthetjük a szociális ápoló, gondozó szakdolgozók gyakorlati képzését.

A szolgáltatás igénybevétele

Az intézményi jogviszony létesítését az elhelyezés iránti kérelem, valamint 3 hónapnál nem régebbi pszichiátriai szakorvosi vélemény alapozza meg. A kérelemhez csatolni kell a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI.24.) SzCsM rendelet által előírt mellékleteket /orvosi igazolást, jövedelemnyilatkozatot, vagyonnyilatkozatot/. Az intézményhez benyújtott kérelmet az intézményvezető a beérkezés napjával nyilvántartásba veszi. A hiánytalanul benyújtott kérelem beérkezését követő 20 napon belül az intézmény munkásai előgondozást végeznek, melynek során felmérik az ellátást igénylő általános állapotát, szociális körülményeit, a bekerülés indokoltságát, sürgősségi fokát, valamint részletes tájékoztatást nyújtanak az intézményről.

Mindezek alapján az intézmény igazgatójának jogköre a döntés az igények beérkezésének sorrendjében az ellátás igénybevételével vagy a soronkívüliség fennállásával kapcsolatban. A felvételt elutasító döntésről az intézményvezető a kérelmezőt írásban tájékoztatja, aminek kézhezvételétől számított 8 napon belül illetékmentes kifogással lehet élni a fenntartó képviseletében eljáró, illetékes megyei kirendeltség igazgatója felé. A szolgáltatás igénybevétele térítési díj köteles.

  1. sz. telephely Koroncó – Zöldmajor Rehabilitációs Intézmény

Az intézmény története

A Koroncó – Zöldmajorban található rehabilitációs intézmény Győrtől 20 km-re, Koroncó községtől 1,5 km-re, a Koroncó települést Tét-Ürgeheggyel összekötő út mentén egy közel négyhektáros fenyves liget közepén helyezkedik el.  A főépület egykor gróf Pálffy József vadászkastélya volt. A hetvenes években diákotthonként majd diáküdülőként funkcionált. Miután a szükséges minimális feltételeket megteremtették 1982. január 1-jétől itt kezdte meg működését az Értelmi Fogyatékosok Foglalkoztató Intézete. A felügyeletet a Győr-Sopron Megyei Tanács Győri Járási Hivatala látta el. 1984-től az intézmény a Győr Megyei Városi Tanács fenntartásába került. Ezt követően az épületet kibővítették, több kiszolgáló helyiség és egy foglalkoztató került kialakításra.

1992. évben a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat lett az intézet fenntartója. A szociális törvény 1994. évi módosításával az otthon, mint Értelmi Fogyatékosok Rehabilitációs Intézménye működött tovább. 2000 januárjában az ingatlan megvásárlásával az intézmény tulajdonjoga a megyei önkormányzathoz került. Még ebben az évben elkészült a 120 négyzetméteres, 3 helyiségből, raktárból és irodából álló foglalkoztató épület, mely a foglalkoztatás fejlesztésének érdekében 2006 évben további helyiségekkel bővült. Az ingatlanon rendszeres külső és belső rekonstrukciók, felújítások történtek a szolgáltatás színvonalának növelése érdekében. 2003-ban egy korszerű, kétszintes, a lakók igényeihez igazodó szállásépülettel bővült az intézet, mely lehetővé tette a főépület zsúfoltságának csökkentését. Az intézmény a 2011 évi integrációt követően is változatlan profillal működik.

Az intézmény feladata, ellátotti célcsoportja

Az intézmény tartós elhelyezést, szakosított ellátást biztosít 50 fő enyhe- és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő személy számára. A rehabilitációs intézmény azoknak a nem tanköteles korú, 16. életévüket betöltött értelmi fogyatékossággal élő személyeknek az elhelyezését szolgálja, akiknek oktatása, képzése, átképzése és rehabilitációs célú foglalkoztatása csak intézményi keretek között valósítható meg. A rehabilitációs intézmény a bentlakók önálló életvezetési képességének kialakítását, illetve helyreállítását szolgálja. A foglalkoztatás, fejlesztés és szinten tartás révén a bentlakók önálló életvezetési képességeinek kialakításával, lehetőségeik szerint alkalmassá válnak a külső munkahelyre történő integrációra, valamint a rehabilitációra.

A sikeres rehabilitáció következtében az igénybe vevő intézményi jogviszonya megszűnik, ezt követően az intézmény a gondozás megszűnésétől számított legalább hat hónapig a rehabilitált személy utógondozását végzi. Az utógondozás során a személy intézmény elhagyását követő állapotának figyelemmel kísérése valósul meg, különös tekintettel a lakókörnyezetébe történő beilleszkedésre, a munkavégzéssel, életkörülményeivel, napi ritmusával kapcsolatos problémáinak megoldása, az egyéni konfliktusok kezelésében történő segítségnyújtás valósul meg.

Létesítmények
A teljes körű ellátást három épület szolgálja. A főépület, mely vadászkastélyként épült az 1900 -as években, felújítása folyamatosan történt 30 személy befogadására alkalmas. Az új szállásépület, 2003-ban jogszabályi előírásnak megfelelően a korszerű ellátás követelményeihez igazodva készült, itt 20 fő ellátott elhelyezésére van lehetőségünk.
A munkatevékenység végzése öt foglalkoztató helyiségből és irodákból álló külön épületben történik.

Szolgáltatások

Az intézmény telephelyén az alapító okirat értelmében enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő lakó rehabilitációs célú ellátását, ápolását, gondozását, foglalkoztatását és érdekképviseletét valósítjuk meg napi 24 órában. Az intézmény teljes körű ellátást biztosít az ellátást igénybe vevő személy számára, melynek keretében fizikai, egészségügyi, mentális és életvezetési segítséget nyújt, melynek során a lakó testi, szellemi állapotának megfelelő, egyéni bánásmódban részesül. Az ellátás komplex gondozás keretében valósul meg. A teljes körű ellátás keretében lakóink személyes szükségleteihez igazodva biztosítjuk a higiénés ellátást, napi ötszöri étkezést, orvosi előírásnak megfelelően, diétás étrend figyelembevételével. Ezen kívül biztosítjuk a ruházatok, egyéb textíliák /törölköző, ágynemű, ágyneműhuzat/ mosását. A szükséges tisztálkodási szereket alapszinten az intézet biztosítja.

Az egészségügyi ellátás keretében az intézmény gondoskodik az ellátott állapotának folyamatos ellenőrzéséről, rendszeres orvosi felügyeletéről, ápolásáról, gondozásáról, kórházi kezeléséről, kötelező és prevenciós szűrővizsgálatokon való megjelenéséről, a szükséges gyógyszerekhez és gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutásról, szükség szerint in-kontinens betegek ellátásához szükséges anyagok biztosításáról. Egészségügyi ellátás háziorvos és pszichiáter szakorvos együttműködésével történik. Napirendbe ágyazottan biztosított az egészségmegőrzésre irányuló felvilágosítás, az alapápolási tevékenység elvégzése, a személyi higiénében /tisztálkodás, száj-haj, köröm- bőrápolás/, az étkezésben, a folyadékpótlásban, hely- és helyzetváltoztatásban való segítségnyújtás. Az ellátottak saját ruházattal rendelkeznek, de szükség esetén ruházattal, illetve textíliával való ellátást biztosítunk. A ruházat, illetve textília tisztítását, javítását helyben végezzük.

A mentálhigiénés ellátás során intézményünk személyre szabott és egyéni bánásmódot biztosít, fontosnak tartja az egyéni és csoportos segítő beszélgetéseket, a konfliktusok, illetve krízisek megelőzését. Lakóink támogatott családi kapcsolatait igyekszünk fenntartani, levél, telefonos, illetve személyes kapcsolattartás útján. Segítséget nyújtunk az esetleges kapcsolatfelvételben, kapcsolattartásban, az intézményen belüli kisközösségek, társas kapcsolatok kialakulásában, működésében. A mentálhigiénés ellátás magába foglalja az egyéni esetkezelést, konfliktuskezelést, életviteli támogatást, érdekképviseletet, közösségi élet szervezését, támogatását.

Gondozást kiegészítő szabadidős jellegű foglalkoztatás mindennapos tevékenységként van jelen, jellegüket, időtartamukat és gyakoriságukat meghatározza a csoport összetétele, életkora, érdeklődési köre és az aktuális igények, meglévő készségek, képességek. Játék, sport, kézműves és kreatív foglalkozásaink (társas játékok, mozgásos játékok, hajtogatás, festés) lehetőséget nyújtanak új technikák, mozgásformák megismerésére, önkifejező alkotó tevékenység végzésére. Szakkör jellegű heti rendszerességű foglalkozások (énekkar, tánccsoport, drámacsoport) a szabadidő tartalmas eltöltése mellett új ismereteket, pozitív, közös élményeket nyújtanak a résztvevőknek, a tagok szereplési lehetőséghez jutnak, mely a közös sikerek és pozitív élmények nyomán hozzájárul személyiségük gazdagodásához. Gondozottjaink vallási hitélete egyéni és csoportos formában is biztosított.

Az ellátottak foglalkoztatása fejlesztő foglalkoztatás keretében valósul meg, célja az ellátott testi és szellemi képességeinek, valamint a munkavégzéssel összefüggő készségeinek helyreállítása, megőrzése és fejlesztése, továbbá az ellátott felkészítése az önálló munkavégzésre. A fejlesztő foglalkoztatás az egyén egészségi állapotának, korának, fizikai és mentális állapotának megfelelő fejlesztési és foglalkoztatási szolgáltatás biztosítása, mely felkészíti az egyént az önálló munkavégzésre. Az ellátotti jogok és érdekképviselet az érdek-képviseleti fórumok és ellátottjogi képviselő által is biztosított.  

A szolgáltatás igénybevétele

A szociális ellátás iránti kérelmet írásban kell benyújtani. Az igénybevételi kérelemhez előterjesztéskor mellékelni kell az orvosi igazolást, jövedelemnyilatkozatot és vagyonnyilatkozatot. Mellékelni kell az igénybe vevő szakorvosának, kezelőorvosának szakvéleményét, a fogyatékosság fennállását igazoló szakértői bizottság szakvéleményét. A kérelem a beérkezést követően nyilvántartásba kerül, majd az intézmény szakdolgozói előgondozást végeznek a kérelmező lakhelyén/tartózkodási helyén.

Az intézmény vezetője a beérkezett kérelemmel kapcsolatos döntéséről írásban értesíti az ellátást igénylőt, illetve törvényes képviselőjét. Elutasítás esetén az írásbeli értesítést követően, biztosított a döntés elleni jogorvoslati lehetőség. A fogyatékos személyek rehabilitációs intézményébe való bekerülés feltétele a Szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény 70 § 5. bekezdése szerint az alapvizsgálat elvégzése. Az ellátás igénybevétele térítési díj köteles. A szolgáltatás igénybevétele három évig lehetséges, mely további két évvel meghosszabbítható.

  1. sz. telephely Átmeneti Gondozóház, Győr

Az intézmény története

A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 2007. november 1-jétől az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény által Győr keretein belül működtette a Fogyatékosok Átmeneti és Napközi Otthonát. 2013. május 1-jétől a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése önállóan működő intézményt létesített Fogyatékosok Átmeneti Gondozóháza elnevezéssel. Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményből való kiválással a fogyatékos személyek ellátásának területén az intézmény profilja nem változott.

2014. január 1-jétől az intézmény működtetése a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz került. 2016. november 1-jén megtörtént integrációt követően a Győr-Moson-Sopron Megyei Dr. Piróth Endre Szociális Központ Átmeneti Gondozóházaként változatlan profillal működik tovább.

Az intézmény feladata, ellátotti célcsoportja

Az Átmeneti Gondozóház Győr és kistérsége területén élő, elsősorban értelmi akadályozottsággal és/vagy egyéb sérültséggel, halmozott fogyatékossággal élő, szakápolást nem igénylő személyek gondozását, ápolását látja el, akik önkiszolgálási és alkalmazkodó képesség alapján közösségbe illeszthetők, helyváltoztatásra kerekesszékkel, vagy egyéb segédeszközzel képesek, szakápolást nem igényelnek és ellátásuk a családban ideiglenesen nem biztosított, vagy az átmeneti elhelyezést a család tehermentesítése teszi indokolttá. Ez az ellátási forma annak elérhetőségét nyújtja, hogy akár csak átmeneti időre, ideiglenes jelleggel, de teljes körű ellátást kaphatnak a kérelmezők, ami fontos az őket gondozó család, szülő átmeneti tehermentesítésére és a sérültségből adódó nehezen kezelhető egyedi élethelyzetek miatt.

Létesítmények

A gondozóháznak helyet adó épület az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény tulajdonában áll, így a gondozóház társasházi formában működik a Fogyatékosok Napközi Otthonával. A szolgáltatás mozgáskorlátozott személyek számára igénybe vehető, az intézmény minden része kerekesszékkel megközelíthető.

Szolgáltatások

Az intézmény teljes körű ellátást biztosít az ellátást igénybe vevő személy számára. A szolgáltatás keretében fizikai, egészségügyi, mentális és életvezetési segítséget nyújt, melynek során a lakó testi, szellemi állapotának megfelelő, egyéni bánásmódban részesül. Az átmeneti otthon hétköznapjainak szervezése az ellátásban részesülők igényein alapul. Az intézmény napi ötszöri étkeztetést biztosít, az ételek a székhely főzőkonyháján készülnek, figyelembe véve az orvos által rendelt diétás étrendet. Minden lakó számára elérhető a nappali, éjszakai pihenést segítő eszközök használatának lehetősége.

Napirendbe ágyazottan biztosított az egészségmegőrzésre irányuló felvilágosítás, az alapápolási tevékenység elvégzése, a személyi higiénében /tisztálkodás, száj-haj, köröm- bőrápolás/, az étkezésben, a folyadékpótlásban, kontinenciában, hely- és helyzetváltoztatásban való segítségnyújtás. Az ellátás során az ellátást igénybe vevők a saját ruhájukat használják, mind a saját, mind az intézményi textília tisztításáról az intézmény gondoskodik. A gondozóház lakóinak pszicho-szomatikus nyomon követése, a változások megfigyelése és az eltérések lehetőség szerinti korrekciója, vagy az egyensúlyi állapot szinten tartása a legfőbb cél az ápolás és a gondozási ellátás során.

A telephely orvosi ellátását vállalkozói szerződés keretében háziorvos heti 2 órában, a pszichiáter szakorvosi feladatokat heti rendszerességgel a székhely intézmény pszichiáter szakorvosa látja el. Az egészségügyi ellátás keretében az intézmény gondoskodik az ellátott állapotának folyamatos ellenőrzéséről, rendszeres orvosi felügyeletéről, ápolásáról, gondozásáról, kórházi kezeléséről, kötelező és prevenciós szűrővizsgálatokon való megjelenéséről, a szükséges gyógyszerekhez való hozzájutásról.

A mentálhigiénés ellátás magába foglalja az egyéni esetkezelést, konfliktuskezelést, életviteli támogatást, érdekképviseletet, közösségi élet szervezését, támogatását. Gondozást kiegészítő szabadidős jellegű foglalkoztatás mindennapos tevékenységként van jelen, jellegüket, időtartamukat és gyakoriságukat meghatározza a csoport összetétele, életkora, érdeklődési köre és az aktuális igények, meglévő készségek, képességek. Vallásgyakorlás lehetőségét biztosítjuk, kétheti rendszerességgel hitoktató segítségével. Az ellátottjogi képviselő évente 2 alkalommal meglátogatja az intézményünket.

A szolgáltatás igénybevétele

A kérelmet szóban és írásban is elő lehet terjeszteni a rendelet szerint, de az intézmény saját „Kérelem” adatlapot használ. A kérelem mellett orvosi igazolások, leletek, egyéb, a kérelmező egészségi állapotával kapcsolatos dokumentumok bekérésére kerül sor. Az igénybevételi eljárás során az ellátás tartalmáról és a fizetendő térítési díjról szóló tájékoztatás megtörténik.

A kérelem benyújtását követően megtörténik az előgondozás, mely a kérelem beérkezésétől számítottan, az eset sürgősségétől függően legkésőbb 30 napon belül megvalósul. Az előgondozás során eleget teszünk a tájékoztatási kötelezettségünknek is a kérelmező felé.

Az előgondozást követően az ellátás megkezdésének legkorábbi időpontjáról a mentálhigiénés csoport vezetője értesíti a jogosultat, illetve a hozzátartozóját/ törvényes képviselőjét. Az ellátás igénybevétele térítési díj köteles. A szolgáltatást maximum egy évig, rendkívüli esetben egy év hosszabbítással lehet igénybe venni. Ez idő alatt gondoskodni kell az ellátott családba történő visszahelyezéséről vagy más, esetleg tartós bentlakásos intézményi ellátás biztosításáról.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő szakosított, tartós és átmeneti bentlakásos elhelyezést és teljes ellátást nyújtó intézményként törekszünk az egyre magasabb színvonalú szolgáltatások biztosítására. Célunk, hogy lakóink részére tartalmas, kiegyensúlyozott életet biztosítsunk egy olyan intézményben, melyet valóban otthonuknak érezhetnek.

Kapcsolat